Ponte di Rialto – Velence

  • kertész lesek
  • 2016. augusztus 26.

Ételhordó

Olasz–magyar barátság a műkövön.
false

Pár évtized múlva valószínűleg a nemzeti együttműködés építészetének fogják nevezni azt a műkő burkolatos, zenélő szökőkutas őrületet, ami 2010 óta kizárólagosságot élvez a hazai közterek, közparkok felújítása során. A velencei szabadstrandra húzott Velence korzó sem szabályt erősítő kivétel, épp ellenkezőleg! Mert milyen már, hogy maldív-szigeteki fehér homokos beachet építenek Budapesttől ötven kilométerre egy olyan helyen, ahol az év nagy részében nem jár senki? És ha ez nem volna elég, ráadásnak felépítettek még egy hatalmas ún. szolgáltatóházat, amely méretét tekintve egy nagyobb budapesti plázával is versenyre kelhet. Az egészben mégis az a legviccesebb, hogy a látványos rongyrázás ellenére sem szűntek meg a régről itt maradt halas-lángosos-csapolt sörös bódék, sőt éppen azokat az „elegáns” vendéglátóhelyeket nyomják le könnyűszerrel, amelyek a szolgáltatóházban – és az előtte lévő teraszokon – vertek tanyát.

Itt van például a Ponte di Rialto nevű ristorante az olasz–magyar barátság jegyében. Csak üdvözölni tudjuk a frappáns, „velencei vonatkozású” elnevezést, tényleg már csak a gondola hiányzik a vízibicikli-kölcsönzőből! No meg a vendégek, ugyanis a tágas teraszon csak az egyik asztalnál kávézgatnak. Mindenesetre a hideg sárgadinnyeleves mascarponéval, citromsörbettel (890 Ft) jó üzletnek tűnik az idei kánikulában. A jéghideg, édes levest a citromos kiegészítő fanyarrá és izgalmassá teszi, ráadásul ennyiből max. 1 üveg kólát meg egy gombóc fagyit tudnánk venni valamelyik bódéban. A margherita pizza (1590 Ft) nem ennyire jó biznisz, ha csak azt néznénk, hogy a környéki hamburgeres feleennyiért adja. Ha viszont tekintetbe vesszük azt is, hogy legalább tízszer – mit tízszer, százszor, ezerszer! – olyan jó, mint a fapados-faházas változat, mindjárt más a felállás. Sőt, egy ilyen összehasonlítást mellőzve is átlagon felüli. A penne arrabiata (1690 Ft) tésztáját is megilleti a maximális pontszám, kár, hogy a szósz jelentősen ront az összhatáson. Nem a kíméletességgel van baj, hogy nem lehelünk lángot tőle, ó, dehogy! Inkább az zavar, hogy szinte kizárólag a paradicsomot érezni benne. A risotti chianti fantázianevű rizottó (1990 Ft) viszont minden tekintetben nagyszerű: az alap tökéletes – nem túl puha, nem túl kemény –, és a bor sem tolakodó, egyszerűen csak „jelezve” van. Ráadásul a rizsszemeknek kifejezetten jól áll a lazacszínű kiszerelés. Finom a végén a panna cotta (790 Ft), legalábbis a „puding” része. De nagyon nem hiányzik rá az eperszósz öntet. Legalábbis az, amit rátettek.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.