Trattoria Toscana

  • kertész lesek
  • 2014. május 23.

Ételhordó

A Váci utcai zsibvásár nemcsak "I love BP" feliratú kegytárgyak vagy ruszki tányérsapkák képében van jelen a rezsiharcban, de a vendéglátóhelyek is kiveszik belőle a részüket, mi az, hogy! Ebben a pillanatban nem is tudnánk megalázóbb munkát elképzelni, mint a palifogóét.
Csinos lány vagy cuki fiú, és mindegyik terasz elé jut egy vagy kettő, hogy tágra nyílt étlappal kínáljon gulyást és pálinkát. Az éhség nagy úr, de Önök nem gyanakodnának ilyenkor?

false

Egyszer talán ezt is kipróbáljuk, de most inkább a Belgrád rakpart felé vesszük az irányt, ott legalább nem árulnak usankát, és paprikás chicken helyett itt a népek olvasztókemencéje működik etetés gyanánt. A görög tavernát már megjártuk, és nem is volt rossz, a japán biztatónak tűnik, most az olaszra fordulunk rá, hiszen hét ágra süt nap, és különben is az első teraszt (ahogy az első presszógépet) Leonardo találta fel.

Újnak nem mondanánk a Trattoria Toscana kiülős részét sem, legalább tíz éve nyújtja az egyik legszebb kilátást, ők viszont olasznak nem mondanák magukat. Az étlap bevezetője arra figyelmeztet, olyan, hogy "olasz konyha", nem létezik, ellenben van nápolyi, trentinói, szicíliai vagy toscanai, mint ez. Ami pedig egyszerű, ám az alapanyagokban nem ismer tréfát. Nos, a nyitányként rendelt igen nagy mennyiségű borsos fekete kagyló (2690 Ft) valóban nem tréfadolog. A borsot ugyan nem érezni, fokhagymát annál inkább, ám a körülményeket figyelembe véve (kéklő Dunánk nem Szajna-part) nem mondanánk botrányosnak. Aki ennél többre vágyik, az ne Budapesten, vagy legalábbis ne a turistazónában keresse. A pancettás, vargányás pici (3290 Ft) nem azt jelenti, hogy kisadag, a "pícsi" valamiféle átmenet a spagetti és a makaróni között, de inkább az előzőnek a vastagított változata, hiszen nem lehet rajta átlátni. A tésztával nincs is semmi baj, azt is elhisszük, hogy egy igazi toscanai kisvendéglőben sem csinálnak különbet, de sajnos túl olajos, és a pancettával sem bántak bőkezűen. A margherita pizza (1890 Ft) majdnem tökéletes, legalábbis ami a feltétet illeti. Ám a tészta csak a szélén ropog, középen mintha eláztatták volna a rávalók, kissé szivacsos.

Profiterollal (1050 Ft) búcsúzunk, rég ettünk ennyire finom desszertet, ám mivel az adag két személynek is sok, igazán sajnáljuk, de marad belőle a tányéron.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.