A címlapon hozza a fideszmédia Berki és Fásy Ádám parádézását

  • B.P.M
  • 2019. augusztus 30.

Fekete Lyuk

Együtt kampányol a két celebritás.

A hvg.hu szúrta ki, hogy a fideszközeli bulvármédia két képviselője, a Ripost és a Bors címlapon számolt be arról, hogy Berki Krisztiánnak Fásy Ádám szurkol a főpolgármesteri hajszában.

Mindkét lap egész oldalnyi felületett biztosított Berkinek, ami a Ripost esetében „lepedő méretű”, hiszen a legnagyobb formátumú újságról van szó a hazai lappiacon. A szövegből az is kiderült, hogy az áfacsalással megvádolt híresség – akinek nemsokára debütál az Überkirály névre keresztelt realityje a Sláger TV-n – a TV2 Tények című hírműsorában is felületet kapott, ahol a „lelke bugyrairól” beszélt.

Fásy Ádám a Fehérvári úti piacra kísérte el Berki Krisztiánt, ahol az aláírásokért „Buliparádé” cédét osztogatott. Viszont a mulatóskirály leszögezte a Ripost kérdésére: ő bizony Tarlós Istvánt támogatja, annak ellenére, hogy Berkinek segédkezett a kampányolásban.

Már korábban is írtunk arról, több jel is utal arra, Berki nem magától indul el a választáson, mintha a kormánypárt háza tájékáról buzdíthatták erre. Egy biztos, indulása jól jön a Fidesznek:

Tarlós a sorok között elismeri: örül az áfacsaló Berki indulásának

A főpolgármester Karácsony Gergelyt és a volt focistát próbálta közös nevezőre tolni. „Az "egyetlen ellenzéki" teória összeomlott. Berki Krisztiánról pedig végképp semmit nem tudok. Illetve amit hallottam, arról inkább nem beszélek. Maradjunk annyiban, hogy színesíti a palettát. Az ellenzéki oldalon már hosszú névsor van: Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, Puzsér Róbert, Sermer György unokája, Sermer Ádám és a már emlegetett Berki Krisztián.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.