Tarlós a sorok között elismeri: örül az áfacsaló Berki indulásának

  • B.P.M
  • 2019. augusztus 2.

Belpol

A főpolgármester Karácsony Gergelyt és a volt focistát próbálta közös nevezőre tolni.

„Az »egyetlen ellenzéki« teória összeomlott. Berki Krisztiánról pedig végképp semmit nem tudok. Illetve amit hallottam, arról inkább nem beszélek. Maradjunk annyiban, hogy színesíti a palettát. Az ellenzéki oldalon már hosszú névsor van: Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, Puzsér Róbert, Sermer György unokája, Sermer Ádám és a már emlegetett Berki Krisztián. Ez a választék, és ez elgondolkodtató” – fogalmazott Tarlós István, Budapest jelenlegi főpolgármestere a Magyar Hírlapnak adott interjújában.

A beszélgetés 80-90 százalékban Karácsony „alkalmatlanságáról” szól, mi csak pár részletet szemléztünk:

  • „Zsigeri, gerjesztett negatív indulatokra alapozza a kampányát, semmi másra. Úgy viselkedik, mint aki nem tud úszni, mégis egy medence felett, a trambulin szélén dzsoggol. (...) Hangulatkeltésre pedig nem érdemes egy kampányt építeni, mert az csak kudarcokhoz vezethet” – nyilatkozta Tarlós.
  • Hozzátette, nem véletlen, hogy Karácsony kerüli a budapesti ügyeket, fővárosi témakörökben szerinte tájékozatlan, hiszen a Fővárosi Közgyűlések kétharmadáról hiányzott. „Ennek köszönhető például, hogy bejelenti, nincs klímastratégia, holott az rég elkészült, és azt a közgyűlés több mint egy éve meg is szavazta."
  • "Valószínűnek tartom, hogy a Gál J. Zoltán–Horn Gábor-csapat ír neki majd valamit, amit szeptemberre bebifláz, de igazában felkészülni már aligha lehetséges számára.”

Az interjúban később ismét visszatért Berkire, akinek indulását - összhangban a kormány által fenntartott propagandalapok által hetek óta tolt mantrával - arra használta, hogy bizonygassa: az ellenzéki oldalon (mintha Berki oda tartozna - a szerk.) csak "celebpolitizálás" van (a lakájmédia szóhasználata: "roncsderbi"), nincsenek komolyan vehető várospolitikusok, Karácsony sem az, bezzeg Bokros Lajos 2014-ben az volt (holott soha nem tevékenykedett önkormányzatban).

Mint ismert, a tavasszal felfüggesztett szabadságvesztérse ítélt Berki egy zavarbaejtő videóban jelentette be: főpolgármester akar lenni. Azóta főleg az ellenzéket kritizálja, illetve kijelentette, Tarlóssal csak az a baja, hogy nyugdíjba kéne már mennie, de ha ő nyer, akkor a jelenlegi főpolgármestert megtartaná maga mellett tanácsadónak. Közben a kormánypárti Origo Facebook-hirdetésben tolta a Berki indulásáról szóló hírt.

Hirdetésben tolja az Origo a hírt, hogy Berki Krisztián főpolgármester akar lenni

A celeb az ATV-ben egészen elképesztő kampánydumát nyomott le, majd végül kiviharzott a stúdióból. Kár is értelmet keresni abban, vajon miért tolja a kormányközeli Origo Berki Krisztián viccbe illő politikai babérokra törő főpolgármester-jelölti kacérkodását. Nehéz eldönteni, hogy csak viccel-e vagy komolyan gondolja.

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.