„Weber megszavazása nem igazi választás volt”

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. június 9.

Fekete Lyuk

„A Fidesz dönt a néppárti tagságáról” - mondta Hidvéghi Balázs, a párt EP-képviselője.

A Fidesz döntése lesz, hogy az Európai Néppártban látja a leghatékonyabbnak politikája képviseletét vagy más keretek között - mondta Hidvéghi Balázs, a kormánypárt frissen megválasztott európai parlamenti (EP-) képviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott, az Európai Néppárt „se hús, se hal, balfelé mozduló politikája” gyengülést hozott, ezért a pártcsalád irányultságát „jobboldalra kellene vinni.”

Hidvéghi Balázs arról számolt be, hogy a néppártban őszinte elismerés övezi a Fidesz-KDNP választási eredményét, sokan pedig reményüket fejezték ki, hogy a magyar kormánypártok maradnak az Európai Néppártban.

A politikus ezzel összefüggésben megerősítette, a néppárti tagság nem önmagáért való céljuk, valódi szándékuk ugyanis, hogy a „magyaroktól kapott felhatalmazást” tettekre váltsák. 
Úgy fogalmazott: a magyarok arra szavaztak óriási többséggel, hogy álljunk ki a bevándorlás ellen, a nemzetek Európája koncepciót képviseljük, ragaszkodjunk a magyar nemzeti szuverenitáshoz és „szembemenjünk azzal a rossz brüsszeli politikával, amely az elmúlt években meggyengítette Európát.”

Kiemelte, ezt a feladatot olyan körben kívánják elvégezni, amelyben a legtöbb esélyük nyílik a megvalósításra. „Amennyiben ez az Európai Néppárton belül végezhető el a legjobban, akkor ott, ha máshol, akkor pedig ott” - tette hozzá.

Hidvéghi Balázs kitért arra is, hogy az Európai Néppárt frakcióvezetőjének kijelölése nem igazi választás volt, hanem azon a szokáson alapuló automatizmus, amely szerint a legnagyobb nemzeti csoport megkapja ezt a pozíciót, ha kéri. Azt mondta, nem származott volna előny abból, ha ezzel szembemennek, noha fenntartják véleményüket, hogy az újra frakcióvezetőnek választott Manfred Weber nem alkalmas jelölt az Európai Bizottság élére.

„Egyéb hiányosságai mellett ennek az is oka, hogy megsértette a magyarokat” - fogalmazott a kormánypárti politikus. Megjegyezte, Manfred Weber „nagyon szeretne valamilyen pozíciót magának megszerezni”, ezért sokszor egymásnak ellentmondó dolgokat állít. Példaként említette, hogy miközben Manfred Weber legutóbb a határvédelem fontosságáról és a migráció elutasításáról beszélt, arról is szót ejtett, hogy a liberálisokkal és baloldaliakkal kell együttműködni, holott ők nyíltan bevándorláspártiak.

Hidvéghi Balázs közölte, a Fidesz-KDNP megválasztott képviselői azt a célt tűzték ki, hogy vezető pozíciókat szerezzenek az EP szakbizottságaiban. A magyar kormánypártok tizenhárom képviselője a harmadik legnagyobb nemzeti csoportot alkotja az Európai Néppártban: „kifejezetten nagyok vagyunk, ez nekünk mindenképpen egy politikai erőt ad odakint és meglehetősen tiszteletet parancsol” - mondta.

A Fidesz új EP-képviselője kijelentette, Magyarország helyzete nem gyengül, ha a Fidesz nem lesz az Európai Néppárt tagja. Az országot érintő kérdésekben ugyanis olyan politikai viták döntenek, amelyekben a közös érdekek, értékek döntenek. Példaként említette, hogy a visegrádi országok együttműködése annak ellenére erősödik, hogy a négy tagállam kormánya négy különböző pártcsaládhoz tartozik.

„Orbánnak fog könyörögni" - Így savazta a Fidesz Webert, mielőtt jól megszavazta frakcióvezetőnek

Ejnye-bejnye, hát nem becsapták a választóikat? „Na, most egy gondolatkísérlet: ha a Néppárt tényleg olyan rosszul szerepel, mint ahogyan az látszik, vagy ne adj Isten még rosszabbul, és gyakorlatilag egy tizenvalahány mandátumon belül lesz a különbség a szocialista frakció és a néppárti frakció között.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.