A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Gyöngyöspatát is behálózta Soros

  • narancs.hu
  • 2020. január 15.

Fekete Lyuk

Manipuláció! Manipuláció! Manipuláció!

"Ez az ügy nem szól másról, mint a Soros-hálózat újabb politikai és pénzügyi manipulációjáról." Ezt a mondatot Böröcz Lászlónak, a Fidesz frakcióvezető-helyettesének sikerült kimondania szerdán egy sajtótájékoztatón, ahol a gyöngyöspatai kártérítési perről beszélt, írja a 444.

A lap felidézi Böröcz további kitűnő mondatait, miszerint:

  • "a pénzért és a hatalomért még arra is képesek, hogy egy település életét teljesen felborítsák, és iszonyatos feszültséget keltsenek";
  • "pontosan tudjuk, hogy a Soros-hálózat valódi célja a hatalomszerzés, és hogy a saját bábjait ültethesse Magyarország élére is";
  • "másrészt ez az egész a pénzről is szól, ez egy újabb pénzzsaroló akció. A Soros-szervezetek futószalagon indítják a pereket a magyar állam ellen, milliárdokat perelnek ki és tesznek zsebre".

Böröcz elmondta azt is, amit Hollik István már kedden: miután 2013-tól az állam átvette az önkormányzattól az iskola üzemeltetését, a szegregációt azonnal megszüntették.

A bíróság azonban nem így látta, a jogerős ítélet szerint ugyanis a "fizikai elkülönítés egészen 2017. február 20-ig tartott a gyöngyöspatai iskola roma és magyar tanulói közt."

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.