A kormány visszaszólt az ellenzéki pártoknak a kínai vakcinák ügyében

  • narancs.hu
  • 2021. július 16.

Fekete Lyuk

Micsoda csörte!

Miután Orbán Viktor pénteken bejelentette, hogy engedélyezik a harmadik oltás felvételének lehetőségét, több ellenzéki párt is közlményt adott ki, amelyben Orbán bejelentését annak elismeréseként értelmezték, hogy a kormány csúnyán mellényúlt a kínai vakcinákkal. 

Falus András immunológus is arról nyilatkozott, hogy az, hogy a kínai ajánlás ellenére 60 év felett is alkalmazták a Sinopharm vakcináját, súlyos szakmai hiba volt, hiszen sejteni lehetett, hogy az említett korosztályban nem biztos, hogy kialakul a kellő védelem. 

A legutóbbi felmérések is ezt támasztották alá, nyilván ez hozzájárult ahhoz, hogy - bár a kormány az ellenanyagteszteket az ellenzék hazugságaként állítja be - mégis engedélyezték augusztus 1-től a harmadik oltások felvételét az azt kérőknek.

A Párbeszéd felszólította a kormányt pénteken, hogy kérjen bocsánatot a Sinopharm-vakcina "szakmai protokollt mellőző bevezetése" és az emberek megtévesztése miatt. A képviselő hozzátette: a vakcinát korábban sehol nem adták be hatvanévesnél idősebb embereknek, a kormány azonban pont a 65 év felettiek körében kezdte bevezetni, akikre gyakorlatilag nyomást gyakorolt, "mondván, ne válogassunk a vakcinák között". Sem az egyetem, sem az önkormányzat vizsgálata nem adott megnyugtató választ a kételyekre, sőt éppen azt mutatta, hogy a hatvan év felettiek esetében a Sinopharm-vakcina hatékonysága jóval gyengébb, mint bármelyik más oltásé - közölte. A kormánynak be kell ismerni, és vállalni kell a felelősséget, de erre nem hajlandó - jelentette ki Burány Sándor.

A DK közölte: Orbán Viktor ma reggeli, harmadik oltással kapcsolatos bejelentése egy nyílt beismerés, méghozzá annak a beismerése, hogy a kormány veszélybe sodorta a kínai vakcinával beoltott időseket, ezért lett neki olyan sürgős a harmadik oltás lehetősége. Közleményükben követelte a kormánytól, hogy tegye lehetővé a szabad vakcinaválasztást és  biztosítsa  minden 60 évnél idősebbnek az ingyenes antitestvizsgálatot, hogy bárki ingyen megtudhassa, rendelkezik-e védettséggel.

Karácsony Gergely Facebook posztban üdvözölte ugyan a harmadik oltásról szóló döntést, de kiemelte: ez nem elég, ugyanis százezres nagyságrendben lehetnek olyan idősek, akik számára a kínai vakcina nem hozott kellő védettséget. "Minden egyes kínai vakcinával beoltott 60 évnél idősebb honfitársunknak a kormány biztosítson ingyenes ellenanyag-vizsgálatot" - írja Karácsony, és arra is felszólítja a kormányt, hogy számoljon el a kínai vakcina beszerzésének minden részletével. A fel nem használt kínai vakcinát vásároltassa vissza a kínai állammal, így csökkentse az országot ért kárt.

Minderre  

A Kormányzati Tájékoztatási Központ rövid, ám velős,"Reagálás a baloldali pártok nyilatkozataira" című közleményében mindössze ennyivel kívánta kommentálni a helyzetet:

Ha a baloldalon múlt volna, akkor ma Magyarország járványügyi szempontból nem a legvédettebb európai ország lenne és a magyar emberek fele be sem lenne oltva.

 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.