A legbénább céges reakció díját kaphatja meg a BKK, amiért képtelen volt normális online jegyrendszert csinálni

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 10.

Fekete Lyuk

Aztán még a hibát kiszúró diákot is feljelentették.

Idén a BKK is nevezett lett a BlackHat nevű éves Las Vegas-i hekkerkonferencián, ahol idén is kiosztják a legbénább céges reakció díját. A Budapesti Közlekedési Központot azért került be az öt nevezett közé, mert tavaly összevissza bénázott az online jegyrendszer körül.

Ahogy arról akkor beszámoltunk, a BKK tavaly július közepén, a vizesvébé indulásakor vezette be az online jegyértékesítési rendszerét, amellyel már a kezdetektől fogva technikai és biztonsági problémák voltak. Egy 18 éves srác fel is törte a rendszert, hogy így bizonyítsa a vállalatnak, hogy óriási biztonsági rés van a rendszerben. A BKK erre feljelentette a diákot, akit rendőrök kerestek fel a lakásán. Később a BKK elnézést kért, de addigra már kommentelők ezrei jelezték nemtetszésüket a cég Facebook-oldalán, majd egy tüntetést is összehoztak.

Egészen szánalmas, de a BKK e-jegyrendszere egy hét után is katasztrofális

Kipróbáltuk, és dobtunk egy hátast a vizesvébére időzített rendszertől. Nem is Magyarországon élnénk, ha nem úgy indult volna el a BKK elektronikus jegyvásárlási rendszere, ahogy: a közlekedési vállalat múlt csütörtökön hipp-hopp, élesítette az online jegyértékesítési rendszerét, valahogy pont a vizesvébé előtt egy nappal, elvégre milyen dolog már az, hogy az idetévedő turisták csak papíralapú jeggyel vagy bérlettel tudják átszelni a fővárost?!

(via IT Café/Index)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.