Az MSZP azt kéri a kormánytól, adjon minden magyar nőnek 10 ezer forintot

  • narancs.hu
  • 2021. március 8.

Fekete Lyuk

Utalvány formájában, melyet a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került szektorokban lehetne felhasználni.

Nőnap alkalmából tízezer forintos utalvánnyal köszönje meg a kormány a nőknek azt, amit tesznek az országért! – ezt javasolja az MSZP pártigazgatója a nemzetközi nőnap alkalmából. Molnár Zsolt kifejtette, hogy az utalványt a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került szektorokban – vendéglátás, a rendezvényszervezés, a kultúra területén – lehetne felhasználni a következő években.

Az utalványok összköltsége 50 milliárd forint lenne, ami elenyésző összeg az elmúlt évek stadionépítéseihez képest – tette hozzá Molnár Zsolt.

Az ellenzéki politikus az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón köszöntötte a nőket és azt mondta, nincs mit ünnepelni, mert Magyarországon nem valósult meg az esélyegyenlőség, a nők ugyanazon munkáért nem kapnak ugyanakkora fizetést, mint a férfiak. Hozzátette, a koronavírus-járvány idején a nők terhei a duplájára nőttek, ezt sem kompenzálja a kormány.

Szerinte a "Fidesz-rezsim" az elmúlt 11 évben semmit nem tett a nők bérének a férfiakéhoz történő felzárkóztatásáért. Semmit nem tett a kormány azért, hogy a nők úgy érezzék, megbecsült tagjai a társadalomnak.

Azt mondta, 2022-ben "a köztársaságpárti erők" győzni fognak, és meg fogják valósítani a teljes esélyegyenlőséget.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.