Beetették a fogorvosokat: nyoma sincs az ígért hárommilliónak

  • narancs.hu
  • 2017. december 27.

Fekete Lyuk

Késik vagy blöff.

Hárommillió forintot ígért a kormány november 30-án a kötelező ellátási körzetek fogorvosainak, hogy a növekvő finanszírozású alapellátásban dolgozó háziorvosok mögé felzárkózzanak. A nagyvonalú gesztus része volt, hogy a juttatást beépítik a finanszírozásba, és nem csak idén, de jövőre is megkapják a fogorvosok. Na, most idén még senki sem kapta meg a hárommillát.

Hárommillió forinttal lefizetné a kormány az elégedetlenkedő fogorvosokat

A pénz az úr. Évi egyszeri, hárommillió forintos támogatást adna a kormány a közellátásban dolgozó 3300 fogorvosnak, így csendesítenék le az ágazatban dolgozó közellátó praxisú fogorvosokat, akik egyre hevesebben tiltakoznak a finanszírozási rendszer hibái ellen.

Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, aki az állami körzetekben dolgozó fogorvosok helyzetére szeptemberben lassító sztrájk szervezésével hívta fel a figyelmet, a hvg.hu-nak azt mondta: ha az utalás átcsúszik a jövő évre, az félreértésre adhat okot, úgy jelenhet meg a kommunikációban, mintha a jövő évit is megkapták volna, vagy akár úgy, hogy kétszer kapták meg az összeget.

Ügyes.

A juttatásra azért van szükség, mert a területi ellátási kötelezettségű körzetek fogorvosai évek óta semmiféle kiegészítést nem kaptak. A betegek ingyenes ellátását csak úgy tudják biztosítani, ha azt magánpraxisukból finanszírozzák az állam helyett. A Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozata szerint a jelenleginél legalább kétszer több pénzt kellene adnia az államnak, a most ígért 3 millió forint is csak harmada a szükséges összegnek.

(hvg.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.