Belebukott a majmos poénba a kenyai román nagykövet

  • narancs.hu
  • 2023. június 10.

Fekete Lyuk

Korábban a gyulai konzulátuson is dolgozott.

Románia visszahívja kenyai nagykövetét, Dragoș Viorel Țigăut, mert azzal vádolják, hogy rasszista megjegyzést tett – írja a Transtelex a Libertatea cikkére hivatkozva. 

Țigău tapasztalt diplomata. Korábban ő vezette a spanyolországi Castellon román konzulátusát, előtte a gyulai román konzulátuson, kanadai és nagy-britanniai román diplomáciai képviseleten is dolgozott.

Egy ENSZ-gyűlésen azonban kelet-európai diplomaták körében tartózkodva egy majmot láttak a közelben, ő pedig úgy reagált erre, „csatlakozott hozzánk az afrikai csoport”. Ezt úgy lehet érteni, hogy az afrikaiakat a majmokhoz hasonlította.

Az áprilisban történt esetről nemrég a kenyai sajtó számolt be. A román külügyminisztérium azonnal hazahívta a diplomatát, a tárca illetékes testülete pedig eljárást indított az ügyben. 

 

 

Țigău, aki 2021 márciusától volt kenyai nagykövet, bocsánatot kért a történtekért az érintettektől, és bizonygatta, minden olyan viselkedést és attitűdöt elítél, amely nem a kölcsönös tiszteleten alapszik. 

A leadkép forrása a Kenyan Foreign Policy oldala

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.