„A szurkolókkal együtt túl sokáig toleráltunk benneteket. Mától szabadságra mentek”

  • narancs.hu
  • 2018. április 3.

Fekete Lyuk

Ki mondta? Hol mondta?

Evangelosz Marinakisz, a görög Olimpiakosz klubcsapat elnöke a vasárnapi, Levadiakosz elleni 1-1-es döntetlen után akadt ki, és dühében 400 ezer eurós bírságot is kiszabott a focistákra.

A vasárnapi gyenge meccsért 200 ezres büntetést kaptak a játékosok, a bírság másik fele egy március eleji döntetlenért járt (Panathinaikosz ellen, szintén 1-1).

Ráadásul a rossz eredmények miatt szabadságra küldte az összes játékost a szezon hátralevő részére, és kijelentette, hogy a nulláról akar új csapatot építeni. A klubelnök többek közt azt is kifogásolta, hogy a focisták többet foglalkoznak a szép házaikkal és autójukkal, mint a csapattal:


„A nulláról fogom újjáépíteni az Olimpiakoszt, amely olyan csapat lesz, amilyenről mindannyian álmodunk. A szurkolókkal együtt túl sokáig toleráltunk benneteket. Mától szabadságra mentek” – nyilatkozta.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.