Egy hajszálnyira jár a kormány a „Brüsszel rosszabb, mint Hitler!” jelmondattól

  • narancs.hu
  • 2017. április 21.

Fekete Lyuk

Bár nem ma történt, érdemes rögzíteni: a kormány ott tart, hogy honvédelmi minisztere a Páva utcai zsinagógában megtartott holokausztmegemlékezést arra használja fel, hogy apokaliptikus víziójában párhuzamba állítsa „Brüsszelt” és a nácizmust.

Simicskó István honvédelmi miniszter volt az, aki szerint ez belefér a jó ízlés kereteibe, sőt, ez a megfelelő formája a megemlékezésnek.

A miniszter akkor kezdett bele a kormánypropaganda visszaböfögésébe, miután deklarálta: nem engedhetjük, hogy az antiszemitizmus, a zsidóság kirekesztése, a holokauszt újra megtörténjen. Nem engedhetjük – hiszen a világban „angyalok és démonok is vannak”, a világ zavaros, „főleg ha a brüsszeli döntéshozókra tekintünk”. Amúgy Kissinger is megmondta, hogy káosz fenyegeti a világot, és ezen el kell gondolkoznunk.

Bizonyítja ezt, hogy „párhuzamos társadalmak épülnek Európában”, a „bevándorlás soha nem látott méreteket ölt”, és ha „az iszlám világ radikális híveit és igehirdetőit nézzük”, látjuk, hogy az „integráció nem olyan könnyű, hiába mondják ki könnyen nyugati politikusok”. De a kormány biztosítja a biztonságot. Mindenkinek.

Még úgy is, hogy „Brüsszel óriási hibára készül”: arra, hogy eldobja a zsidó-keresztény alapértékeket.

Nekünk pedig, így Simicskó, az a történelmi feladatunk, hogy erős hittel megtartsuk az értékeinket Brüsszellel szemben. Ha nem állunk ellent a hitetlen Brüsszelnek, akkor azt a bűnt követjük el, amit a holokausztot csendben végignéző nyugati politikusok.

És akkor eljön az európai civilizáció végórája.

Nem szó szerint idéztük a minisztert, annak nem is lenne sok teteje, annyira összevissza beszél. De az alapképlet egyszerű, mint a bot: jönnek az iszlamista gyilkosok seregei, Brüsszel nem tesz ellenük semmit, és ez olyan katasztrófával fenyeget, ami felér a holokauszttal. Brüsszel leszámol a hittel, és emiatt össze fog omlani a civilizáció.

Mi már kevés dolgon lepődünk meg, nem Simicskó az első KDNP-s politikus, akinek hagymázas világvége-vízióit végig kényszerültünk hallgatni. És persze a kormány „Állítsuk meg Brüsszelt!” kampányát látva ezek az EU-ellenes lózungok igazából már alig tűnnek fel valakinek.

De az azért mégiscsak új szint, amikor azt próbálják a fejekbe verni egy holokauszt-emléknapon, hogy a brüsszeli fenyegetés gyakorlatilag megfelel a náci fenyegetésnek.

(Videón a beszéd, a 40. perc környékén válik érdekessé.)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.