Egy új Pozsgay jött el közénk Frankfurtból, hogy meghirdesse az Orbán utáni időket

  • narancs.hu
  • 2016. március 13.

Fekete Lyuk

Szörnyű és buta dolog a kerítésépítés: Megyesi Gusztáv szellemes röpdolgozatában az új Pozsgay Imre eljövetelét látja Balog Zoltán fellépésében. Álom ez vagy valóság?

Nem viccel a Népszabó sem, amikor az új Pozsgay eljövetelét kiáltja világgá. Az agilis szerzőt Balog Zoltán papminiszter frankfurti félreszólása (szörnyű, buta dolog a kerítésépítés) indította arra, hogy laza ecsetvonásokkal megfesse az új, immár Orbán utáni világ egyik főalakját. Így ír ugyanis a jó tollú Megyesi: „Balog miniszter kőkemény szavai örökre fennmaradnak. Hogy szörnyű és buta dolog a kerítés, hogy kormánya embertelen menekültpolitikát folytat, hogy ez az egész, s hogy egyáltalán. Túl a kettős beszéden, alakoskodáson, sunyiságon, észre kell vennünk, hogy itt, az orrunk előtt formálódik egy új Pozsgay Imre, aki már annak idején fölemelte szavát a fennálló kurzus ellen, s aki oly időkben merte előkészíteni egy szebb és boldogabb világ eljövetelét, amikor mindenki csak szemlesütve kussolt, behódolva a diktatúrának.

Caaládi kör

Fotó: MTI

Addig is azonban a rendszer marad, azzal Balog miniszternek sincs egyelőre baja.”

Ne feledjük, nem az a lényeg, hogy így lesz-e vagy sem, hanem az, hogy a kép, amit a széthulló Kádár-kor emlékeiből fest, ma is hiteles.

S ha nagyon kereskedünk, a Fidesz valamelyik kukájában még a régi Pozsgayt is megtaláljuk.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.