Éljen Horthy!

  • narancs.hu
  • 2014. május 22.

Fekete Lyuk

Ben Kingsley Horthyként belovagol a Heti Válasz címlapjára.
Kingsley Horthy

Kingsley Horthy

 

Szeretnénk már végre magyar filmen látni Horthyt, ahogy belovagol a bűnös városba (fehér ló, útlezárások a belvárosban), de addig is be kell érnünk az amerikai változattal. Nálunk ugyan még nem játsszák, de a Heti Válasz címlapsztorit szentelt Ben Kingsley erősen amerikai Horthy-filmjének, a Walking with the Enemynek. Ha jól vesszük ki a lap tartalomismertetéséből, Mark Schmidt filmjében egy zsidómentő akció keveredik Horthy Miklós tépelődésével: „A filmben Horthy Miklós kormányzó (Ben Kingsley alakításában) minden magyarért, köztük a zsidó állampolgárokért is aggódó államférfiként jelenik meg” – írja a lap. Íme az előzetes, és íme még egy kis részlet a cikkből: „A Horthyt most érő külföldi sajtótámadásokat elsősorban aktuálpolitikai szempontok vezérlik. Ezzel is az Orbán-kabinet »reakciós, nacionalista« kormányzását akarják aláhúzni és a magyarországi szélsőjobboldali veszélyt felerősíteni.”

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.