Előbbire a Vice igen változatos sorozata jelent példát, utóbbira pedig a Refinery29 kezdeményezése. Utóbbiak harminc, úgymond hétköznapi nő fenekét fotózták le (ezek egyike a leadképünk), és közben megkérték őket, hogy meséljenek a hátsó felükhöz fűződő viszonyukról. Az ötlet jó, most már csak ugyanennek a férfias változatát szeretnénk látni.
Elmúlt felettük az idő, vagy elképzelhetetlennek tűnnek az eredeti alkotóik nélkül – íme azok a franchise-ok, amelyeket nem valószínű, hogy bárki elővenne egy remake-re. Vagy legalábbis reméljük.
Moldovában parlamenti választást tartanak, a kis ország méreteit jóval meghaladó geopolitikai fontossága miatt pedig Oroszország már nem is nagyon akarja titkolni a dezinformációs hadjáratait, miközben az utolsó pillanatban a választási hivatal több ellenzéki jelöltet is eltiltott az indulástól.
Hol vannak már azok az idők, amikor Farkas Flórián szállította a voksokat a Fidesznek? A kormányfő kénytelen saját maga üzeneteket megfogalmazni a tábornak, amely megosztottá vált, miközben épül egy rendszerkritikus cigány közösség is.
Emellett jön egy feketekomédia és a szlovén A Pál utcai fiúk is.
Három tanév alatt 134-ről 61-re csökkent a szentesi Horváth Mihály Gimnázium új beiratkozóinak száma – hangzott el a szülői értekezleten, melyet nem az iskola hívott össze. A fórumon olyan petíciót is alá lehetett írni, amiben az igazgatónő – fideszes önkormányzati képviselő – leváltását kérik.
Fontos szerepet töltenek be a hazai közoktatásban a tanodák a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában, azonban jellemzően szűkös keretek között működnek. Az Európai Unió támogatja az intézményeket, ugyanakkor irreálisan nagy adminisztrációs terheket rak a szervezetekre.
Semjén Zsolt magából kikelve bizonygatta, hogy „soha, semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt köze”. Pedig civileket és ellenzéki politikusokat, vékonyabb ténybeli alapon is összesározott már a fideszes médiagépezet.
Gina Lollobrigida, Claudio Cardinale, Sophia Loren – a nagy triumvirátusból Cardinale halálával immár csak Loren maradt nekünk.
A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.
Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.
Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.
Az ezerkilencszázas évek eleje, Varsó, Krakkó, Berlin, Párizs, New York: távoli világnak tűnik, és már sosem fog visszatérni.
