Füles gulyásnak nevezték Orbánt a német köztévé műsorában, megint kinevették

  • narancs.hu
  • 2020. november 23.

Fekete Lyuk

Vajon mit fog ehhez szólni a magyar kormány? Ki védi meg a magyar miniszterelnököt?

Most épp az uniós költségvetés és a magyar és lengyel uniós vétó volt porondon a ZDF német közszolgálati csatorna Heute Show című szatirikus műsorában – szúrta ki a Telex. A műsorban nem csak kinevették kissé a magyar kormányt, de az komoly kritikát is kapott.

A műsorvezető a stúdióból a brüsszeli tudósítót játszó kollégájától azt kérdezte, képesek-e a demokráciák közösen és összefogva fennmaradni. Erre az riportert játszó színész vázolta az uniós szituációt, majd Orbán “füles gulyásnak” nevezték, és azt mondták, azzal, hogy megvétózza az EU jogállamisági záradékát, elismeri, hogy Magyarország már nem jogállam.

“Az, amit Varsó és Budapest csinál az EU-val, az egyszerűen csak hányingerkeltő” – hangzott el a műsorban.

A színész-álriporter ezután azzal folytatta, hogy Magyarországon megfélemlítik a kritikus médiát, Lengyelországban megszüntetik a független bíróságokat és a terhességmegszakítás jogát. Mindezt az EU kellős közepén.

“Nem kéne inkább engednünk nekik? Ez eddig mindig bevált” – kérdezte a stúdióból a műsorvezető. A riporter ezt követően egy egyszerű javaslatot tett a helyzet megoldására, hisz' szerinte ezúttal a magyarok és a lengyelek túlzásba vitték a dolgot.

Az alternatíva szerint létre kellene hozni egy “Hülye Magyarok és Lengyelek Nélküli Európai Uniót”.

(Telex)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.