Ilyen csodálatos, amikor egy 100 éves ember nevet

  • narancs. hu
  • 2017. június 8.

Fekete Lyuk

Jó estét, itt egy szép fotó Nepálból!

A 2017. február 20-i képen a százesztendős Tirtha Maya Rai nevet napi sétája alatt a Pasupati Briddhashram, Nepál egyetlen állami támogatású idősek otthonának udvarán a fővárosban, Katmanduban. „Számos ázsiai országban nincs hagyománya az intézményesített idősgondozásnak, a gyermektelen koros emberek szociális ellátása sok helyütt megoldatlan” – olvassuk az MTI-ben, Narendra Sresztha (EPA) pazar fotója mellett.

false

 

Fotó: MTI/EPA

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.