Itt a válasz a Jobbik plakátjaira: Simicska és Soros is bábozik

  • narancs.hu
  • 2017. április 27.

Fekete Lyuk

Mindenki báb.

A plakáton két milliárdos és két politikus látható, Simicska az egyik milliárdos, az ő bábja Vona, Soros a másik, ő meg Botkával játszik. A felirat: Milliárdosok emberei.

false

 

Fotó: MTI

 

Azt már eddig is tudtuk, hogy a civil szervezeteket Soros-ügynökök irányítják, és minimum tegnap óta az is nyilvánvaló, hogy Brüsszel is Soros csicskája.

Vagyis tulajdonképpen mindenki Soros bábja, így nyilván Botka László is, bár eddig a kormánykommunikációban arra nem nagyon jutott idő, hogy Botkát is Soros "embereként" fessék le. De ami késik, nem múlik. És ebben nyilván egyáltalán nem fogja zavarni a propagandistákat és kommunikációs szakembereket Botka „Fizessenek a gazdagok” jelmondata sem.

2000 bábos plakátot helyez el a Fidelitas országszerte.

(via 444)

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.