Itt az év felfedezése: a kormányközeli Századvég kikutatta, hogy a kormány ellen tüntetők valójában csalódott emberek

  • narancs.hu
  • 2018. április 30.

Fekete Lyuk

Az Origo pedig csinált belőle egy jó kis hírt. Este talán még a Tényekben is benne lesz.

A kormánypropaganda régóta bevett eszköze, hogy valakik valamilyen közpénzből rendelnek egy közvélemény-kutatást az egyik baráti cégtől, például a Nézőpont Intézettől, netán a Századvégtől, majd az itt született eredmények végigszáguldanak a Fideszhez közeli médiumokon. Lehet ezt kellő tudományos alappal, megfelelő kérdésekkel is csinálni, úgy, hogy az egészről nem süt az idiotizmus, de ez nem mindig jön össze.

Az Origo hétfőn egy olyan közvélemény-kutatásról számolt be, amely során a Századvég Alapítvány kiderítette:

az utóbbi hetek ellenzéki tüntetésein csalódott emberek vettek részt.

Ezt az olykor aljas lejáratásokat és hazugságokat közlő, nemegyszer kamu migránsveszélyről harsogó portál így vezette fel: „Még a baloldaliak többsége is úgy látja, hogy a tüntetők csalódott emberek, akik nem tudják elfogadni a választások eredményét.”

Az egész lényege vélhetően az lenne, hogy tovább mantrázzák: az ellenzéki „csürhe” képtelen beletörődni a Fidesz győzelmébe, és ezt még ki is lehet mutatni különféle kutatásokkal. Az egyik feltett kérdés is úgy hangzott: „Ön inkább egyetért vagy nem ért egyet az alábbi állítással? A tüntetők csalódott emberek, akik nem tudják elfogadni a választások eredményét”.

Legközelebb meg kéne mérni, hogy a Fidesz szavazói szeretik Orbán Viktort, csodálják Orbán Viktort, na és támogatják Orbán Viktort.

A választás utáni tüntetések kérdései

A jelenlegi tüntetések kapcsán az egyik kérdés az, hogy kialakulhat-e a Jobbik szimpatizánsaitól a liberális felső középosztályig tartó politikai közösség. Magyarországon 2002 óta rendre szerveződnek tüntetések a választások után. 2014-ben vélhetően a nyári európai parlamenti, majd az őszi önkormányzati választások miatt csak később, október végén került sor a csalódott ellenzéki választók mozgolódására a netadósként megismert tüntetések formájában.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.