Jobboldali belharc: a Magyar Nemzet újra nekiment a Századvég igazgatójának

  • narancs.hu
  • 2015. augusztus 4.

Fekete Lyuk

Újabb G. Fodor Gábort támadó publicisztika a Magyar Nemzetben. A szerző most ráadásul a főszerkesztő! Sőt, még a Fidesz is kap a pofonokból. Juj!

Emlékeznek arra a derűs kis mulatságra, amit G. Fodor Gábor – aki sose cáfolta, hogy Orbán tanácsadója lenne – kavart a jobboldalon még az év elején? Amikor Habony Árpád jó barátja egy őszinte pillanatában azt mondta nekünk, hogy a polgári Magyarország csak politikai termék volt, mire a konzervatív-jobboldali sajtó egyszerre ugrott neki, és próbálta kitaposni belőle a szuszt? A sort a Magyar Nemzet indította, de szinte mindenki beszállt G. Fodor Gábor felkoncolásába, aki él és mozog a jobboldalon, a verbális kivégzés végül Orbán évértékelőjén csúcsosodott ki.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Igen, felejthetetlen pillanatok voltak ezek, és nagyon úgy tűnik, a jobboldalon G. Fodor továbbra sem valami népszerű alak. Mi legalábbis csak erre tudunk következtetni abból, hogy tegnap D. Horváth Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője lőtt egyet a Századvég elemzőjére a Politikusok és varjak című írásában. (Feltesszük, G. Fodor lenne itt egy varjú…)

Már a kezdő mondat is zseniális: „Érdekes, hogy amikor az ember meghallgatja G. Fodor Gábor független politikai elemző véleményét arról a politikai oldalról, amelyiktől nem független, az az érzése támad, mintha a kormánypárti politikusok gazemberek lennének. (…) A magyaroknak csupán az a dolguk, hogy lenyeljék és megemésszék akár a legotrombább ellentmondásokat is. G. Fodor szerint a világ ilyen. Az igazság senkit sem kell hogy érdekeljen, az életnek ez egyáltalán nem fontos része. Az ’igazság bajnokainak’, az újságíróknak pedig azt üzente, hogy coki.”

De úgy tűnik, miközben a Magyar Nemzet főszerkesztője behúz egyet G. Fodornak, a Fidesznek is ütne.

„A független elemző az ATV-n beszélgetett minderről a minap vagy húsz percen át a maga megszokott módján, összevissza. A műsorban például szóba került az ellenzék, amely szerinte baloldali, s amelynek a véleménye azért érdektelen, mert nem rendelkezik politikai tudással. Hiszen – ellentétben a világra nyitott Fidesszel – mélységesen provinciális.” G. Fodor pedig pár „perc alatt elképesztő káoszt teremtett a politikai palettán, ami egy független politikai elemzőtől legalábbis durva leegyszerűsítés”.

A Magyar Nemzet főszerkesztője így összegez, miért is kell odafigyelni GFG-re: „valójában nem is érdemelne ennyi figyelmet ez a szakember, ha csupán egy független elemzőről lenne szó. Ő azonban fontos alak, tanácsadó. A kormány úgynevezett agytrösztjének, a Századvégnek a stratégiai igazgatója, amely mindannyiunk életét befolyásolja.”

Kíváncsian várjuk a folytatást!

Figyelmébe ajánljuk