Kertész Intézet: „Kertész a 20. századi diktatúrák értékteremtője”

  • - palosm -
  • 2018. augusztus 15.

Fekete Lyuk

Kinek jut eszébe Kertész Imrét a diktatúrák tanúságtevőjének hívni? Hát Schmidt Máriáéknak.

A Kertész Imre Intézet gyakorlatilag üres honlapjára a nyáron kikerült két pályázati felhívás, az egyik Kertészről szóló idegen nyelvű monográfiák írásáról, a másik Kertész idegen nyelvekre fordításáról szól. Azt, hogy mennyi értelme van egy üres honlapra magyar nyelven kiírni pályázatot más országokban élő, magyarul tudó műfordítóknak, a múlt heti Narancsban jártuk körbe, de most egy apróságnak látszó momentumot a világhálón külön is rögzítenénk. Érdemes.

A monográfia-pályázat egyik első mondata ugyanis ez:

„Kertész Imre a 20. századi diktatúrák olyan elemző tanúságtevője és értékteremtője, mely egyedülállóvá teszi őt a magyar és európai kultúrában.”

Kertész Imre tehát a náci és a kommunista diktatúrák „elemző tanúságtevője” – már ez is elég durva és relativizáló, és kissé ízetlen is. Aki túlélte a haláltábort, és beszél erről, az a náci diktatúra tanúságtevője?

De még rosszabb a folytatás: Kertész Imre „a diktatúrák értékteremtője, mely egyedülállóvá teszi őt a magyar és európai kultúrában”.

Hát, sok mindennek nevezték már Kertészt (ő is magát), a holokausztbohóc is köztük volt,  de diktatúrák értékteremtőjének azért még nem. Ráadásul nyilvánvalóan semmi ilyesmi nem is teszi őt egyedülállóvá.

Lehetne legyinteni, hogy nem sikerült a fogalmazás a pályázatíróknak, és valami értelmeset akartak írni, csak nem sikerült. De ha Kertész hagyatékának és emlékének gondozására kemény állami százmilliókból létrehozott intézet az első pályázatait ilyen igényes szövegezéssel engedi ki a nyilvánosságba, akkor mit várhatunk a jövőben, amikor majd igazán beindul a munka?

Ráhúzzák a vizes lepedőt

Ráhúzzák a vizes lepedőt

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.