A Kertész Imre Intézet gyakorlatilag üres honlapjára a nyáron kikerült két pályázati felhívás, az egyik Kertészről szóló idegen nyelvű monográfiák írásáról, a másik Kertész idegen nyelvekre fordításáról szól. Azt, hogy mennyi értelme van egy üres honlapra magyar nyelven kiírni pályázatot más országokban élő, magyarul tudó műfordítóknak, a múlt heti Narancsban jártuk körbe, de most egy apróságnak látszó momentumot a világhálón külön is rögzítenénk. Érdemes.
A monográfia-pályázat egyik első mondata ugyanis ez:
„Kertész Imre a 20. századi diktatúrák olyan elemző tanúságtevője és értékteremtője, mely egyedülállóvá teszi őt a magyar és európai kultúrában.”
Kertész Imre tehát a náci és a kommunista diktatúrák „elemző tanúságtevője” – már ez is elég durva és relativizáló, és kissé ízetlen is. Aki túlélte a haláltábort, és beszél erről, az a náci diktatúra tanúságtevője?
De még rosszabb a folytatás: Kertész Imre „a diktatúrák értékteremtője, mely egyedülállóvá teszi őt a magyar és európai kultúrában”.
Hát, sok mindennek nevezték már Kertészt (ő is magát), a holokausztbohóc is köztük volt, de diktatúrák értékteremtőjének azért még nem. Ráadásul nyilvánvalóan semmi ilyesmi nem is teszi őt egyedülállóvá.
Lehetne legyinteni, hogy nem sikerült a fogalmazás a pályázatíróknak, és valami értelmeset akartak írni, csak nem sikerült. De ha Kertész hagyatékának és emlékének gondozására kemény állami százmilliókból létrehozott intézet az első pályázatait ilyen igényes szövegezéssel engedi ki a nyilvánosságba, akkor mit várhatunk a jövőben, amikor majd igazán beindul a munka?
| ||
