Kocsis Máté Karácsonynak: „Nem csak akkor kell főpolgármesternek lenni, amikor Soros átutal egymillió eurót”

  • narancs.hu
  • 2020. április 11.

Fekete Lyuk

A Fidesz ökle azért sújtott le, mert véleménye szerint Karácsony Gergely menekül a felelősség elől.

„Egészen ízléstelen, ahogy a főpolgármester menekül az egyenes kiállás és a felelősség elől. Az is egészen ízléstelen, ahogyan a balliberális média napok óta szerecsen-mosdatja. Hiába zsonglőrködnek a szavakkal, hiába törik komplett szerkesztőségek a fejüket hangzatos címeken, amik elkenik Karácsony felelősségét, attól a tény még tény marad: ha egy intézménynek az önkormányzat a fenntartója, akkor az ott történtekért az önkormányzat a felelős” – írja Facebook-bejegyzésében Kocsis Máté.

A Fidesz frakcióvezetője szerint nemcsak akkor kell főpolgármesternek lenni, amikor a kinevezesekről lehet dönteni, vagy amikor „Gyurcsány embereinek milliós szerződéseket lehet alárni”, vagy amikor Soros György utal egymillió eurót, hanem akkor is, amikor idősek fertőződnek meg egy fővárosi fenntartású otthonban.

„Főpolgármester úr! Ez most nem a Lackner-ügy, akit elég volt nem felismerni, és nem a zuglói parkolási mutyi, amit elég volt agyonhallgatni, majd elfelejtik. Itt emberéletekről van szó, főpolgármester úr, kezdjen már el dolgozni, és hagyja abba a másra mutogatást! Ne arról beszéljen, hogy ön szerint ki mit nem csinált, hanem arról, hogy ön, akinek a dolga, mit tett! Kérem!” – írja Kocsis.

Péntek este Karácsony Gergely 4 dokumentumot hozott nyilvánosságra, amivel arra reagált, hogy a kormány és Orbán Viktor a Pesti úti idősotthon fenntartójának, a fővárosnak a felelősségét hangsúlyozza, miután csütörtökön 126-an, pénteken pedig 56 gondozottat vittek el koronavírus, valamint annak gyanúja miatt.

Karácsony: „Akkor hát derüljön ki, hogyan kerülhetett a koronavírus-fertőzés a budapesti idősotthonokba"

A főpolgármester titkos dokumentumokat osztott meg. Karácsony Gergely péntek este 4 dokumentumot hozott nyilvánosságra, amivel arra reagált, hogy a kormány és Orbán Viktor a Pesti úti idősotthon fenntartójának, a fővárosnak a felelősségét hangsúlyozza, miután csütörtökön 126-an, pénteken pedig 56 gondozottat vittek el koronavírus, valamint annak gyanúja miatt.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.