Lerománozta az időközi választás győztesét a jobbikos Szegeden

  • narancs.hu
  • 2022. június 28.

Fekete Lyuk

„Suttyó román dj” – kommentelte a Jobbik megyei elnöke, Tóth Péter, aki nem érti, miért háborodott fel ezen az „álszent” Fidesz.

Vasárnap időközi önkormányzati választást tartottak Szeged I. számú, dorozsmai választókörzetében, mert annak eddigi képviselője, Mihálffy Béla (Fidesz–KDNP) országgyűlési képviselő lett. A több mint hétezer választópolgár négy jelölt közül a kormánypártok jelöltjének, Ruzsa Rolandnak szavazott mandátumot.

Az Összefogás Szegedért Egyesület jelöltje a jobbikos Komjáti Zoltán volt. Miután az eredmény kiderült, a Jobbik Csongrád-Csanád megyei elnöke, Tóth Péter gratulált Komjátinak a közösségi oldalon az elvégzett munkához, sajnálta, hogy a politikustársnak nem lesz módja a szegedi fejlesztésekért lobbizni. Hozzátette, „talán Ruzsa Roland is tud pénzt kérni a bukaresti vagy a budapesti törvényhozásból”. Ruzsa neve mellé pedig román zászlót tett.

Később, egy kommentvitában azt írta valakinek, „az jó, hogy te támogatod ezt a suttyó román DJ-ét, mert az előző haverod – Lauer István – is már börtönben van”. Ide is került két román zászló.

A komplett történetet a Szegeder dokumentálta.

A kommentekből botrány lett. A Fidesz–KDNP két önkormányzati képviselője, Chovanecz Kata és Haág Zalán nyílt levélben fordult Tóth Péterhez: „közszereplőhöz teljesen méltatlan az az uszító, fenyegető és becsmérlő hangnem, amit Tóth megengedett magának Ruzsa Roland megválasztott önkormányzati képviselővel szemben. Tóth Péter mai kirohanásával ismét bebizonyította, hogy még mindig  szélsőséges, rasszista és xenofób nézeteket vall. Ezért a szegedi Fidesz és KDNP nevében felszólítjuk Tóth Pétert, hogy  alpári megnyilatkozásait követően haladéktalanul mondjon le minden közéleti tisztségéről, így a szegedi Jobbik elnöki pozíciójáról is.” 

Tóth is nyilvánosan reagált, felhívta a két képviselő figyelmét arra, hogy ő a Jobbik megyei szervezetének az elnöke, nem a szegedinek. A település- és területfejlesztő geográfus nem érti, min háborodtak föl a fideszesek: nem én álltam ki egy méhkeréki román jelölt mellett, hanem ti. Nem nekem kell vele Összetartozás Napját (én, inkább maradok a Trianoni Gyásznap mellett) tartanom, hanem nektek. Ez nem xenofóbia részemről – hanem az álszent nemzeti érzelmeitek lebuktatása” – írta a Jobbik Csongrád-Csanád megyei elnöke. És arra szólította fel a két képviselőt, soha többé ne tartsanak  magyar, nemzeti megemlékezést, mert olyan mélypontra jutottak, „ami alulmúlja a Fidesz kivonulását az 1990-es Országgyűlésből a Trianoni Gyásznapi megemlékezésről” .

A leadkép forrása: Tóth Péter Facebook-oldala

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter: Tizenegy hónap nem nagy idő

Csütörtökig kétszáz kilométert már legyalogolt a háromszázból, türelmet és határozottságot kér az elégedetlen emberektől, komolytalannak tartja a mentelmi jogának felfüggesztését célzó ügyeket, és már megvette a sót, amivel behinti a Szuverenitásvédelmi Hivatal helyét. A Tisza Párt elnökével beszélgettünk még csütörtökön, amikor a Hajdú-Bihar megyei Zsáka és Furta között járt a Budapesttől Nagyváradig tartó menet.

Felfokozott légkörben és ellenséges hangulatban várja az időközi választást Nyírcsászári

A feloszlott képviselő-testület két vezéregyénisége, a tavaly szűk többséggel nyerő fideszes Szkibáné Teliska Éva, valamint az ellenzék vezetője, Orosz József csap össze a polgármesteri címért a nyírségi községben július 6-án. A település képviselőket is választ, és az sem elképzelhetetlen, hogy Szkibáné már nem fideszes támogatással indul.