„Megfigyeléssel” és „listázással” vádolják Márki-Zayt

  • narancs.hu
  • 2022. február 12.

Fekete Lyuk

A vásárhelyi Promenad24.hu szerint a városi tévé operatőre „vágóképezte” a Lázár János kampánynyitó fórumára érkezőket, ami „nyilvánvaló megfélemlítés” volt. Szerencsére senki sem ijedt meg.

„Így működik a szeretetalapú vásárhelyi demokrácia. Márki-Zayék kiküldték a százmillióból működő városházi propagandamédia operatőrét, hogy felvételeket készítsen a Lázár János fórumára érkezőkről. Úgy tűnik, a balliberális polgármester a vesztét érzi, hogy a megfélemlítés eszközéhez nyúl…” – így kezdődik a hódmezővásárhelyi Promenad24.hu írása arról, hogy Lázár János csütörtök esti vásárhelyi kampánynyitó rendezvényének helyszíne előtt az önkormányzati tulajdonú városi televízió vágóképeket készített.

„Ez azt jelentette, hogy a kameraman konkrétan megállt a bejárat előtt, és jobbra-balra forogva hatalmas fejlámpával felvette, kik érkeznek Lázár János kampánynyitójára” – magyarázza a portál.

A Promenad24.hu leszögezi, hogy a rendezvényre nem hívták meg a szervezők a sajtót, viszont az egészet élőben közvetítette a Facebookon az országgyűlési képviselő, ez alapján tudósítottak róla az országos médiumok. A Promenad24 szerint így a városi tévé munkájának „sajtószakmai szempontból semmilyen értékelhető jelentősége sem lehetett”, hiszen a vtv is használhatta volna a Facebookon lévő élő közvetítést.

A Promenad24.hu szerint ezért az operatőri munka csak „arra lehetett jó, hogy felvegyék, rögzítsék azokat az embereket, akik az eseményre jönnek. Az előzményeket és az összefüggéseket ismerve nem lennénk meglepve, ha a felvételek már – a balliberális képviselő-jelölt – Márki-Zay Péter kampánystábjánál lennének, melynek tagjai szorgosan körmölnék is a listákat, melyik vásárhelyi polgár vett részt a fórumon. Úgy tűnik tehát, Márki-Zay úgynevezett demokráciája a megfigyelésre és a listázásra épül. Hiszen a kapuban álló, hatalmas fejlámpával világító, minden érkező arcába a kameráját beletoló operatőr no meg a jól láthatóan VTV-s mikrofont szorongató »munkatársának« fellépése nyilvánvaló megfélemlítés volt a város vezetése részéről. Azt üzente: a »Nagy Testvér« mindent lát, mindent figyel, mindenről tud. A jelek szerint Márki-Zay a nyilatkozataival szemben nagyon is a vesztét érezheti, ha már arra vetemedik, hogy nyílt megfélemlítésre használja az adófizetők pénzén fenntartott önkormányzati sajtót. Úgy tudjuk, szerencsére a »kirendelt megfigyelők« provokatív nyomásgyakorlás ellenére sem akadt olyan érdeklődő, aki emiatt visszafordult volna a bejárattól. Sőt, a tornacsarnok zsúfolásig megtelt, sokan a folyosóról hallgatták a beszédet, egy kisebb tömeg pedig az udvarról telefonnal, a közösségi médián keresztül követte a programot.”

Erről szól az egész írás. Érdemes végigolvasni.

Például kiderül belőle, hogy a Promenad24.hu szerint egy helyi médiumnak nem feladata, hogy saját képeket rögzítsen egy eseményről, amely helyben történik; és csak oda kell elmennie, ahová hívják.

 

 
Lázár János kampánynyitó rendezvényére a sajtó nem kapott meghívást, de Facebookon élőben lehetett követni. Fotó: Lázár János Facebook-oldala
 

A narancs.hu kérdésére Kozó Attila, a városi televízió főszerkesztője azt mondta, a stábot ő küldte a fórum helyszínére, a felvételeket a híradóhoz készítették, amelyben beszámoltak a rendezvényről, fejlámpát pedig azért használt az operatőr, mert már beesteledett. Ez ilyenkor így szokás. A híradót meg lehet nézni a vásárhelyi televízió Facebook-oldalán

A Promenad24.hu fókuszáról annyit, hogy szombaton délután háromnegyed háromkor a Legfrissebb hírek rovat öt címéből kettő Lázárról szólt. Az egyik szerint pár óra alatt összegyűjtötte az aláírásokat, a másik így hangzik: „Egymásnak adták az emberek a tollat Lázár János kiszombori aláírásgyűjtésén”. A  Népszerű cikkeink rovat öt híréből három, az Ajánlott cikkeink három híréből kettő szintén Lázár János mondatait idézte, információt közölt arról, mikor és hol gyűjtötte az aláírásokat, illetve az utóbbi rovatban olvasható a  „megfigyelésről” szóló publicisztika.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.