Mészáros Lőrinc tévéjében arról faggatták a momentumost, szerinte hogyan lehetne a melegekből heterókat csinálni

  • narancs.hu
  • 2017. július 1.

Fekete Lyuk

Ilyen a jó, nézhető és jobboldali tévé.

A felcsúti polgármester tavaly decemberben azt mondta, hogy az Echo Tv új tulajdonosaként „jó tévét, nézhető tévét, jobboldali tévét” szeretne csinálni a csatornából. Nos, ebből a jobboldali biztosan megvan, a másik kettőt már nehéz lenne ilyen egyértelműen megállapítani.

Pénteken a Napi aktuális című műsor egészen nagyot ment, amikor a momentumos Pottyondy Edinát faggatták elsősorban arról, miként állnak az LMBTQ-közösség jogaihoz. Velkovics Vilmos aztán olyan kérdést tett fel, amitől a stúdióban megállt a levegő, egy darabig a Momentum elnökségi tagja is hezitált, hogyan reagálja le a helyzetet. A műsorvezető tulajdonképpen felvetette, hogy a pártnak van-e arra bármilyen ötlete, törekvése, hogy a melegeket visszaheterósítsák, majd jött az agyafúrt érvelés:

ha a heteroszexuálisokból lehetnek homoszexuálisak, akkor ez a folyamat minden bizonnyal visszafelé is működhet.

A többit nézzék meg a 444.hu által kivágott részletben. Aki pedig az egész interjúra kíváncsi, az ide kattintva találja meg a műsort.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.