Ne ébreszd fel az alvó Lázárt!

  • narancs.hu
  • 2018. május 17.

Fekete Lyuk

János az elalvás bűnébe esett, ezért maradt le a fideszes fotóról, de bízik a retusban és Orbánban.

A 444 Mártélyon állította meg a választókörzetét szorgalmasan bejáró fideszes képviselőt, aki vidáman, kisebb kacajok közepette válaszolt az újságírói kérdésekre.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Az interjúból kiderül, hogy Lázár, bár ilyen csak ritkán esik meg vele, elaludt, ezért maradt le a fideszes frakciófotóról, de bízik benne, hogy majd ráretusálják a képre, mint tették ezt már 2010-ben is. Az országos politikából kivonuló, de ezek szerint retuskirályi címre pályázó politikus szerint minden volt minisztertársával (így alighanem Rogán Antallal is, hiszen a kérdés rá vonatkozott)  kiváló személyes viszonyt ápol, ugyanakkor kitart abbéli véleménye mellett, hogy a bíróságok munkáját nem szerencsés a kormánynak minősítenie. Lázár közölte azt is, hogy országos ügyekről nem kíván a jövőben nyilatkozni.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.