Nem fogják kitalálni, kik akarják a gyerekek és a fiatalok jövőjét „egyedül” elvenni

  • narancs.hu
  • 2019. április 9.

Fekete Lyuk

Még szerencse, hogy „2010 óta minden lépés azt a célt szolgálja, hogy a fiatalok életképesebb tudással és szakmákkal lépjenek ki a munkaerőpiacra".

Íme a Fidesz legújabb pártközleménye, amit változtatás nélkül adunk közre:

„A gyerekek és a fiatalok jövőjét egyedül a bevándorláspárti szocialisták akarják elvenni. Ha rajtuk múlik, a fiatalokra egy olyan bevándorláspárti Európa vár, ahol hiába tanulnak és dolgoznak, a bevándorlók előbb kapnak majd meg mindent. A szocialisták már kormányzásuk alatt is elvették a fiatalok lehetőségeit, megduplázták a fiatalok munkanélküliségét, leépítették az oktatást, a szakképzést, kötelező tandíjat akartak bevezetni.

false

 

Fotó: Fortepan

 

2010 óta minden lépés azt a célt szolgálja, hogy a fiatalok életképesebb tudással és szakmákkal lépjenek ki a munkaerőpiacra. Ma 600 milliárddal többet költünk oktatásra, mint a szocialisták. Országszerte zajlanak az iskola-, a szakképzés- és egyetemfejlesztések. A gyerekek iskoláztatását ma ingyenes tankönyvvel és ingyenes étkeztetéssel is segítjük. A magyar fiatalok ma ingyenes nyelvvizsgával és hamarosan külföldi nyelvtanulási lehetőséggel is élhetnek, és az iskolapad után biztos munkára, növekvő bérekre, biztonságra, otthonteremtési és családalapítási támogatásokra számíthatnak".

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.