Bayer Zsolt szerint kizárólag kampánycélok miatt vizsgálják rendre Tiborcz és az Elios ügyeit

  • CD
  • 2019. április 10.

Fekete Lyuk

Mert mi másért egyébként?!

Bayer Zsolt nagy lelkesen most épp Orbán Viktor vejét védi be lehetőségeihez mérten, és választási kampányok részeként értelmezi az Elios-ügyben enyhén szólva érintett Tiborcz István gazdasági és egyéb jelenlétét a NER-ben.

Mint mindig, Bayer ezúttal is kizárja a realitást.

"Micsoda véletlenek vannak! Valamiért mindig kampányok idején kerül elő Tiborcz és az Elios."

A Fidesz publicistája egész cikket szentelt a Magyar Nemzetben (amit biztos, ami biztos alapon, hogy a befogadó készséget mutatók széles köréhez eljusson, a Hír TV weboldala teljes terjedelmében átvett) annak igazolására, hogy márpedig Tiborcz tiszta és becsületes, mint egy ma született bárány, csakhogy ez a csúnya média, annak is a liberális fertőt képező része, bizony rendre csúnyán besározza szegényt. És akkor ott van még az OLAF, meg az Európai Unió en bloc.

Bayer példák sorát hozza, az aktuális Tiborczot érintő Elios-fejleményeken túl előcitálja elmélete igazolásául a 2018-as, 2014-es, 2011 és 2015 között híreket, melyek szerinte mind-mind kizárólag kampánycélokat szolgáltak.

"Most pedig ismét nyakunkon az EP-választási kampány..." Az Eliosnál pedig újabb vizsgálat indul, hát, mi másért, ha nem kampánycéllal – véli a fideszes megmondó.

"Annyira elkeserítően unalmas, ostoba, átlátszó, primitív, és ugyanakkor felháborító ez az egész. Persze, így van ez máshol is."

Bayer Tiborczot Trump főbírójelöltjével, Brett Kavanaugh-val említi egy lapon, na, meg magával Trumppal.

És felteszi a kérdést, vajon meddig tűrhetik mindezt. Na, vajon meddig?

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.