Nyakunkon az Aranycsapat-emlékév – Már csak ez hiányzott!

  • narancs.hu
  • 2017. május 24.

Fekete Lyuk

Vajon hány milliárdot költenek el Puskás Öcsi nevében?

Hamarosan megkezdi működését az Aranycsapat Emlékév Testület, amely a legendás magyar labdarúgó-válogatott eredményeihez és tagjainak pályafutásához kapcsolódó évfordulós, ünnepi események szervezésére jött létre, írja az MTI.

A testület keddi közleménye emlékeztet arra, hogy Szabó Tünde sportért felelős államtitkár

április 1-jén,

Puskás Ferenc születésének kilencvenedik évfordulóján hirdette meg az Aranycsapat-emlékévet, amely az új Puskás Ferenc Stadion 2019-es átadásáig tart.
A tervek szerint országszerte, a határon túli magyarlakta településeken, illetve a magyar közösségekben világszerte ünnepségek, kiállítások, filmvetítések, előadások és sportesemények emlékeztetnek majd a világraszóló győzelmekre és a sikerek kulturális, társadalmi hatására.
Kezdeményezik emlékérme és bélyeg kiadását, illetve azt, hogy a jövőben

emléknap hirdesse

az Aranycsapat érdemeit.

Az első rendezvényekre a Felvidéken és Erdélyben kerül sor.
Az ünnepségsorozat kiemelkedő eseménye lesz jövő év november 25., az évszázad mérkőzésének nevezett londoni 6-3 hatvanötödik évfordulója.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.