Orbáni stílben reagált a CÖF-CÖKA, miért beszéltek összevissza az MVM-től kapott 508 millió forintról

  • narancs.hu
  • 2018. május 19.

Fekete Lyuk

A „közgondolkodás javításából” a gyermekétkeztetés javítása lett. Vagy mégsem.
false

Így reagált a CÖF-CÖKA az Átlátszón közzétett dokumentumokra, amelyekből világosan kiderült, Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke 508 millió forintot kért az MVM-től a „közgondolkodás javítására”. Korábban viszont azt közölték, hogy a gyermekétkeztetés javítására költötték a támogatási pénzt.

(A lényegi információközlés helyetti terelést az ünnepi jókívánsággal Orbán Viktortól tanulta a CÖF-CÖKA. Tavaly decemberben Demeter Márta Tiborcz István és Pharaon üzleti kapcsolatát firtatta, amire Orbán úgy reagált, hogy boldog karácsonyt kívánt.)

Miután áprilisban a bíróság másodfokon is kimondta, hogy az MVM-nek ki kell adnia az Átlátszó által kért dokumentumokat, a lap megkapta a CÖF támogatási kérelmét, az MVM Társadalmi Felelősségvállalási Bizottság ülésének jegyzőkönyvét, valamint az MVM és CÖF által kötött adományozási megállapodást. Érdekes módon egyik dokumentumból sem derül ki egyértelműen, miért volt fontos egy állami vállalatnak a kormányközeli úgynevezett civil szervezet félmilliárdos támogatása.

(Átlátszó, 444.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.