„Melegen nem ajánljuk” – Összekapott Puzsér és a Csíki Sör a kóla-ügy miatt

  • B.P.M
  • 2019. augusztus 15.

Fekete Lyuk

Majd a PestiSrácok a társaság segítségére sietett. Szép sztori!

Már lassan két hete tart a Coca-Cola-gate, ugyanis a multinacionális társaság a Sziget Fesztivált megelőzően olyan plakátokat tett közzé Budapest utcáin, amelyen meleg és leszbikus párok láthatók. Több se kellett a kormányhű PestiSrácoknak (PS), egyből a „homoszexuális-lobbit” látták felsejleni a háttérben, Boldog István fideszes országgyűlési képviselő pedig egyenesen bojkotott hirdetett a vállalat ellen.

Az ügy odáig fajult, hogy a Coca-Cola meghátrált, és lecserélték a hirdetéseiket – bár ők azt kommunikálták, hogy amúgy is ezt tervezték –, a PS és Boldog pedig csapdosták a térdüket örömükben. (Előtte még a blog egyik publicistája azt írta, ahogyan melegeket sem, úgy kerekesszékes embereket sem szeretne plakátokon látni.)

Az ügy azonban itt még nem ért véget: a mindig tettre kész Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt és kritikus, a tegnap közzétett egy képet, amin a Csíki Sör Manufaktúra látható, illetve két csókolózó férfi.

Puzsér ezt nyilván provokatív jelleggel tette, hiszen a Csíki Sör egy, a Fidesszel és a magyar kormánnyal jó kapcsolatot ápoló társaság: mint ismeretes pár éve védjegy vitába keveredett a Heinekennel, aminek lezárásához Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint Lázár János korábbi kancellária miniszter közbenjárása is kellett.

Nem kellett sokat várni a válaszra, a Csíki először ezt posztolta:

false

 

Majd később egy Wass Albert idézettel kedveskedett:

false

 

Persze, a PS sem maradhatott ki a buliból, és a Csíki Sör megtámogatására sietett.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.