Rendőrt hívott egy kismamára az 55-ös busz vezetője

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 15.

Fekete Lyuk

Le mert ülni.

A várandós nő kétéves kislányával és az édesanyjával tartott hazafelé a Gyáli útról. Várták a buszt, de mivel nem volt ülőalkalmatosság a megállóban, ezért jobb híján a járdaszegélyen pihent meg gyerekével.

Több se kellett az érkező busz vezetőjének, mikor a nő karjában alvó kislányával a vezetőfülke mögötti ülésre leült, a sofőr rákiáltott, hogy "láttam, hogy a földön ült, álljon fel azonnal!" – írja a Bors.

A nő azt hitte, rosszul hall, de a sofőr hajthatatlan volt és közölte, rendőrt hív, ha nem szállnak le. Nem mintha fontos lenne, de a nő elmondása szerint leporolta a nadrágját, nem volt koszos. Jöhetne a bezzegek sora, miért mindig a legvédtelenebbeket pécézik ki maguknak a BKK dolgozói (is), miért nem a dolgukat végzik, és így tovább. De egy kismama egzecíroztatásáról semmi szalonképes nem jut eszünkbe.

A nő végül leszállt a gyerekével és az anyukájával, a rendőrök is kiérkeztek, akik azt tanácsolták, hogy tegyen bejelentést a Bu­dapesti Közlekedési Központnál. Megtette.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.