Se óceánunk, se tengerünk, de Németh Szilárd bejelentette, hogy szükség van a haditengerészet hagyományaira

  • narancs.hu
  • 2018. június 8.

Fekete Lyuk

Szerencsénkre ez az ember a honvédelmi miniszterhelyettes.

Amióta Németh Szilárd a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, érthető okokból katonai kérdésekben is meg kell nyilvánulnia. Ez eddig kevéssé sikerült az egykori rezsibiztosnak, aki legutóbb a legnagyobb közhelyeket sütötte el a honvédelem kapcsán:

Németh Szilárd honvédelmi miniszterhelyettesként megmutatta, hogy fogalma sincs a honvédelemről

Vagy csak jól titkolja. A politikában egyáltalán nem ritka jelenség, hogy egyes szereplők olyan tisztségeket kapnak, amelyekhez kevésbé, rosszabb esetben egyáltalán nem értenek. Hogy a nyilvános szerepléseknél mindez mennyire válik kínossá, ez sokszor az adott politikus rátermettségén, kommunikációs képességein is múlik.

Most A magyar haditengerészek az I. világháborúban című konferenciát nyitotta meg a Fidesz alelnöke, és az MTI tudósítása szerint itt mondott olyanokat, hogy

  • egy ország önképe, egy nemzet önazonossága nagyban befolyásolja annak jövőjét, a kultúra, az értékek megtartásának képességét,
  • a Magyar Honvédség a múlt értékeiből, a hagyományokra építve biztosítja közös biztonságunkat,
  • a Magyar Honvédség számára 170 éves története során az ország függetlensége, szuverenitása és biztonsága jelentett vezérlő elvet. A Magyar Honvédség ma is minden magyar ember szabadságának és biztonságának garanciája.

Ehhez hasonló mondatokat valószínűleg csak azok írnak, akik semmit nem készültek egy iskolai dolgozatra, de a kettest azért szeretnék megcsípni, így blöffölnek valamit néhány sorban. De Németh Szilárdnak szerencsére sikerült emelnie a tétet a megnyitóbeszédében, melyben elmondta, hogy a haditengerészet hagyományaira, ha csak örökség formájában is, de a mai, tenger nélküli Magyarországon is szükség van:

„Márpedig a haditengerészet hagyományai beépültek nemzeti öntudatunkba, és gazdagították azt az örökséget, amelyre a 21. században is szükségünk lesz.”

Borítókép: MTI/Balogh Zoltán

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.