A fideszes médiaalapítvány feje szerint azért nem vállalják a jobboldaliak a nézeteiket a homoszexualitásról, mert bűntudatkultuszt generáltak a liberálisok

  • B.P.M
  • 2019. május 20.

Fekete Lyuk

Ennek tükrében még jó, hogy Kövér László fényt mutat nekik a sötétben!

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, a több száz kormánypárti médiumot magába tömörítő Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány elnöke, aki egyébként a jópofa zoknik viselésének nagy tudója, interjút adott a Magyar Hírlapnak, amelyben többek között Orbán Viktor és Donald Trump találkozója, valamint az európai parlamenti választásokról esett szó.

Előkerült az Európai Néppárt és Manfred Weber kereszténydemokrata csúcsjelölt is, akivel manapság a Fidesz nem ápol túl baráti viszonyt: „Nyugaton ma már sajnos nincs túl nagy különbség egy néppárti és egy szociáldemokrata politikus világlátása között. Az úgynevezett »centrumpolitizálás« napjainkban valójában a liberális krédó kritikátlan elfogadását jelenti” – mondta Szánthó, majd a későbbiekben hozzátette, „az uralkodó dekadens európai elit azt próbálja elhitetni, hogy a liberális demokráciának nincs alternatívája. Ezért bár »demokratikus standardokról« beszélnek, ez alatt saját eltorzult világképüket értik. A közbeszédben ezt persze megpróbálják egy neutrális, toleráns struktúrának beállítani, ami valójában nagyon is totalitárius: nem tolerálják ugyanis az övéktől eltérő világmagyarázatokat”.

Az interjú készítője erre azt kérdézte az elnök-igazgatótól, hogy „ez szavazatszerző taktika vagy ideológiai megfontolás?” Szánthó válasza: „Inkább az utóbbi. A második világháború tragikus örökségéből fakadóan, de összemosva a dolgokat, olyan hangulatot alakítottak ki Euró­pában, ami alapján az egész jobboldalt általában kompromittálták.

Az eredetileg keresztény, konzervatív oldalon is kialakítottak egy bűntudatkultuszt, ami olyan nyomás alá helyezi a nyugati jobboldali politikusokat, hogy szégyelljék világnézetüket.

Betolták a nevükben még kereszténydemokrata erőket a »politikai középre«, és közben ezt a »közepet« áthúzták a balliberális térfélre. Mindehhez persze a politikai korrektségbe belefulladó érintett nyugati politikai oldal szó nélkül asszisztált.

A nagy jólét közepette a jobboldal nem is vállalta fel a lényeges világnézeti vitákat multikultiról, genderkérdésről vagy homoszexualitásról, azt mondták: jobb a békesség, mint az igazság kimondása.

Most meg döbbenten szembesülnek arrafelé azzal, hogy vannak demokratikus, de nem liberális politikai erők, melyek elég bátornak érzik magukat, hogy megkérdőjelezzék az egyeduralkodónak beállított dogmákat. És ez annyira torkon vágja őket, hogy nem is tudnak vele mit kezdeni. Amikor Manfred Webert megkérdezték Budapesten, hogy a férfi és nő mellett létezhet-e »harmadik nem«, zavartan arról beszélt, milyen fontos a »szexuális identitások megélésének szabadsága.«"

Szánthó Miklós válasza külösen érdekes annak tükrében, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnökének mit nyilatkozott a minap:

Kövér László elmondta, szerinte milyen a normális homoszexuális

Az Index Kövér László zuglói fórumán járt, ahol a fideszes házelnök felhíván a figyelmet a lopakodó liberalizmus veszélyeire a homoszexuálisokról alkotott véleményét is megosztotta a nagyérdeművel, többek közt az első sorban helyet foglaló Fásy Ádámmal és Bagi Ivánnal.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.