Szörényi Levente disszidálna, ha Magyar Péter lenne a miniszterelnök

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 22.

Fekete Lyuk

Ráadásul egy igen meglepő helyre. 

„A magyar történelem során mindig is volt példa arra, hogy külföldről érkezett rengeteg pénz, paripa és fegyver, hogy az ő szájízük szerint változzon meg a honi helyzet; ha már a korszakról beszélünk, gondoljunk csak Orseolo Péterre, aki hűbérbe adta a németeknek Szent István független Magyarországát. Most is ennek lehetünk tanúi a politikai életben, lásd Magyar Pétert és társaságát. Donald Tusk lengyel miniszterelnök is irányított ember, de ő legalább határozott karakterű és karakán, szemben az Egyesült Államok jelenlegi, félkegyelemű elnökével. A magyaroknak kitalált karakter, akit Orbán Viktor ellenében pénzelnek és építenek, egyszerűen minősíthetetlen. Mindig sikeresen megtalálják azokat a kellően narcisztikus személyeket, akik ezerszeresen is hiába járatják le magukat, még nagyképűbben állnak vissza a pástra.

Mindenesetre én disszidálok, ha ezt az embert megválasztják miniszterelnöknek, méghozzá Törökországba”

– mondta Szörényi Levente a Demokratának

Az interjút a Blikk szemlézte a zeneszerző interjúját, ebből derül ki, hogy szép emlékei, valamint Anatólia pazar ókori emlékei miatt választaná Törökországot új otthonának. Azzal is szokott viccelődni, hogy ő hamarabb nyitott keletre, mint a kormány, ugyanis annak idején még a fiával, Örssel együtt utaztak Törökországba, hogy megnézzék Nimród hegyét és az istenszobrokat.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.