Szüret extra: a Tv2 botrányriportere arcpirító dolgokat írt bele szakmai önéletrajzába

  • narancs.hu
  • 2016. március 21.

Fekete Lyuk

Kunfalvi Nóra nevét a hétvégén mindenki megtanulta. Eddig egy apró részlet mégis kimaradt ebből a szörnyű mókából.

Kunfalvi Nóra nevétől volt hangos a hétvége, ami nem is csoda, hiszen a „felhabonyosított” Tv2 új szerzeménye nem akármilyen teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet, amikor Juhász Péterrel próbált riportot csinálni. A végeredmény ismert, nem is ismételjük el.

false

Ezenkívül az is köztudott, hogy Kunfalvi volt az a Célpont stábjából, aki a „Szerintünk Orbán nem geci”-videóban a nem-et mondta ki. A szakmai önéletrajzára azonban csak most bukkantunk rá, és hamar kiderült: érdemes volt keresni! Kunfalvi korábbi munkahelyén már nem elérhető a dokumentum, de a tárolt változat igen. Ebben szerepelnek életrajzi adatok (pl. „1991-ben születtem Dombóváron, általános és középiskolai tanulmányaimat is itt végeztem. A Budapesti Corvinus Egyetemen 2012-ben alapszintű, 2014-ben mesterszintű diplomát szereztem”), ezenkívül még azt is elárulja benne, hogy első „szakdolgozatomat a televíziós oknyomozó újságírásból, a Célpontból írtam. Így kerültem először gyakornokként a műsorhoz. 2012 januárja óta dolgozom a Hír Tv-nél”.

Ez eddig nem lényeges, ami viszont most jön, az szórakoztató. Íme:

„Az újságírói szakmában legjobban mindig azok a feladatok, riportok érdekeltek, amelyeknél egy-egy jól feltett kérdéssel, egy jó ötlettel vált teljessé az addig külön részletekből álló kép.”

Ez, mondjuk, sikerült. Összeállt. Nyilvánvaló lett a munkája nyomán, hogy Kökény-Szalai Vivien (és Habony Árpád) milyen Tv2-t akar. Ez persze nem újdonság, hetek óta tudjuk, ám hogy a propagandához valaki ilyen gátlástalanul adja szívét-lelkét (és arcát), ahogyan azt Kunfalvi Nóra tette, ez tényleg nóvum, még a 2016-os Magyarországon is.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.