Az árvalányhajas gazdasági miniszter MNB-elnökként bemutatott első szakmai programja kellemes meglepetés.

Megint beigazolódni látszik a pesti aszfaltbölcsesség, hogy az üléspont határozza meg az álláspontot; ismerjük el tárgyilagosan, jegybankelnökként Matolcsy György mintha szokatlan, ámde örömteli metamorfózison ment volna keresztül. Mint minisztert csapongó-szárnyaló fantáziájú emberként, a hagyományos gazdaságpolitikai igazságok és eszközök elszánt ellenfeleként ismertük meg. A jegybank elnökeként első érdemi intézkedése mértéktartó és óvatos. Tegyük hozzá: helyesen.

Először beszéljünk arról, amivel a jegybank – úgy tűnik – nem kíván foglalkozni: a lakossági devizahitelek problémájával. A piac ettől félt legjobban; még egy végtörlesztés, és a bankrendszer összeroppan, nem beszélve a forintról és a jegybank devizatartalékairól. Úgy tűnik, erről (egyelőre?) nincs szó. Közbevetőleg megjegyzem, hogy ez meglehetősen érdekes helyzetet (kevésbé finoman légüres teret) jelent Matolcsy pénzügyi ezotériákban hívő protezsáltja, a pénzügyi ombudsman és támogatói számára.

 

 

Szintén nincs szó a kereskedelmi banki kéthetes betétek kamatmentessé tételéről, ami burkolt és elég durva kamatcsökkentést jelentett volna. És láthatóan fontos a jegybank számára a devizatartalékok védelme is, a csomag részeként tervezett hárommilliárd eurós csökkentés még belefér.

Szó van viszont kétszer 250 milliárd forint hitel nyújtásáról a kereskedelmi bankok közvetítésével elsősorban a kkv-k számára, amelyek az egyik keretet devizahiteleik lecserélésére, a másikat beruházási célokra vehetik igénybe. Jegyezzük meg gyorsan, hogy a teljes vállalati hitelállomány körülbelül 9000 milliárd forint, a program, amiről most beszélünk, bőven az állomány tíz százaléka alatt marad, és ez mutatja a program korlátait is.

A nulla százalékos kamat, amire a kereskedelmi bankok az előzetes elképzelések szerint csak rögzített mértékű (2 százalékos) felárat tehetnek rá, igen vonzó lesz az adósok számára. A kereskedelmi bankok számára kevésbe, hiszen a nem fizetés kockázatát továbbra is nekik kell vállalniuk, és fel kell adniuk eddigi magasabb marzsaikat. Az állami garancia bekapcsolása (Garantiqa, vagy más állami garanciaintézetek révén) nem jelent újdonságot; ilyenek eddig is voltak, a probléma az, hogy a kereskedelmi bankok csak megoszthatják ezekkel az intézményekkel a kockázatukat, de nem szüntethetik meg. Márpedig a probléma épp az, hogy a kereskedelmi bankok jelenleg a kockázatot olyan nagynak ítélik, hogy vonakodnak hitelezni. Így aztán vélelmezhető, hogy a kamatveszteség jobban fog fájni, mint a kockázat csökkenése (már ha lesz ilyen).

A kereskedelmi bankoknak felkínált hosszabb lejáratú, nagyjából 3 milliárd euró összegű devizaforrások (l. fent) akár gesztusnak is tekinthetők e bankok tulajdonosai felé, hiszen a jegybank a devizatartalékait felhasználva valamennyit átvesz a tulajdonosok finanszírozási terheiből.

A részletek természetesen érdekesek; milyen állami szerepvállalás várható (l. garanciák), és hogyan fogják rávenni a bankokat, hogy aktívan támogassák ezt az ő szempontjukból bombaüzletnek aligha nevezhető programot? Vajon Matolcsy és kollégái kooperatív, vagy az eddig megszokott konfrontatív attitűdöt választják?

És végül: a jegybanki elnökváltás előtt többen, közük jelen sorok írója is foglalkozott azzal, hogy milyen lehetőségei vannak a jegybanknak a gazdaság élénkítése érdekében. (Emlékszünk, az akkor még gazdasági miniszter Matolcsy 12-15 féle eszközről beszélt, és arról, hogy a növekedés záloga a kormány és a jegybank között az elnökváltás révén létrejövő stratégia szövetség – akármit is jelentsen ez utóbbi). A szakértői konszenzus az volt, hogy a jegybank – ha szem előtt tartja az ország adottságait (kicsi, nyitott, sérülékeny) és törvényi kötelezettségeit (elsősorban az árstabilitás a feladata) – tehet ugyan valamit, de nem sokat. Ha nem tartja ezeket szem előtt, akkor sokat tehet, de arra rámehet az ország.

Úgy tűnik, szerencsére, a józan ész győzött; így hát adva van egy tulajdonképpen nem is ellenszenves csomag. Ha a jegybank és a kormány megnyeri hozzá a kereskedelmi bankokat, egy-két év alatt végre is lehet hajtani. Talán egy kicsivel javulni is fog a gazdaság szereplőinek hangulata. Ám önmagában ez rettenetesen kevés a lerombolt bizalom helyreállításához és a növekedés újraindításához.