Megszorítás vagy növekedés? A vita ismét fellángolt, ezúttal elméleti közgazdász körökben. A kiváltó ok egy excel kódolási hiba, vagy talán annál kicsivel több. A hiba elkövetői Kenneth Rogoff és Carmen Reinhart, az angolszász közgazdasági elmélet egyik legismertebb alkotó párosa, akik kifejezetten az államadósság és a gazdasági növekedés témakörére szakosodtak. This Time is Different: Eight Centuries of Financial Follies (Ez alkalommal más lesz – a pénzügyi ostobaság nyolc évszázada) című, 2011-ben megjelent könyvük igazi bestseller.
Ám még ezt megelőzően írtak egy tanulmányt Growth in a Time of Debt (Növekedés adósság idején) címmel, amelyben 44 ország gazdasági teljesítményének több mint 3700 adatát tanulmányozták egy kétszáz éves – 1800 elejétől a közelmúltig tartó – történelmi időszak alatt. Három fő megállapítást tettek. (1) A fejlett országokban 90 százalékos államadósság/GDP alatt nem lehet erős kapcsolatot kimutatni a növekedés és az államadósság között, 90 százalék felett viszont a fordított kapcsolat kifejezetten erős: a növekedés átlagosan több mint 1 százalékkal csökken. (2) A fejlődő országok esetében az összefüggés már alacsonyabb, 60 százalékos államadósság/GDP szinten megvalósul, és a különbség továbbemelkedik az államadósság emelkedésével és (3) a fejlett országokban nem lehet kapcsolatot kimutatni az infláció és az államadósság között, a fejlődő országokban természetesen itt is más a helyzet.
Nem meglepő, hogy ezt az írást aztán az azonnali adósságcsökkentés hívei mind az Egyesült Államokban, mind Európában a zászlajukra tűzték, és az egyik legfontosabb hivatkozássukká vált a növekedés vs. megszorítás vitában.
Eddig rendben volnánk, ám 2013-ban egy újabb írás született, a szerzők ezúttal a University of Massachusetts egyik mesterszakos egyetemi diákja, Thomas Herndon és az intézmény két tanára. Amikor megismételték és ellenőrizték a két hírneves szerző számításait, kínos kódolási hibákat, és ami még ennél is rosszabb, tendenciózus adatkezelést és szokatlan súlyozási technikákat találtak. Az általuk elvégzett számítások nem mutatnak ki erős kapcsolatot a növekedés és az államadósság között a 90 százalékos határ felett sem.
Rogoff és Reinhart elismerték a kódolási hibákat, de a dolog lényegét illetően kitartottak eredeti állításaik mellett. A kibontakozó szakmai adok-kapok során aztán a felek álláspontja jelentős mértékben közeledett egymáshoz. Abban mindenesetre egyetértettek, hogy a magas adósság és a növekedés között fordított a kapcsolat, és abban is, hogy Rogoffék megállapításaiból nem vonhatók le direkt következtetések az egyes országok által folytatandó konkrét gazdaságpolitikákra (például az azonnali adósságcsökkentés mint gazdaságpolitikai prioritás helyességére) nézve.
Mindez egyszersmind sokat elmond a közgazdaság-tudomány lehetőségeiről és korlátairól is.
Emlékszünk Erzsébet brit királynő értetlenkedő kérdésére 2008-ból: hogy lehet, hogy ezt (tudniillik a válságot) senki nem látta előre? A királynőnél biztosan felkészültebb politikus, Jean-Claude Trichet, az EKB korábbi elnöke pedig arról panaszkodott, hogy a válság idején a gyakorlati döntéshozók semmilyen segítséget nem kaptak az elméleti közgazdászoktól. (http://www.project-syndicate.org/commentary/economics-in-denial-by-howard-davies)
Nem véletlen, hogy a válságot követően önvizsgálat és útkeresés indult el a közgazdasági szakma művelői között. Soros György nem kevés pénzzel segített létrehozni egy új tudományos intézetet, amely az újszerű megközelítés igényét már a nevében viseli (Institute of New Economic Thinking). De a gyakorlati szakemberek is igyekeznek; a Bank of England 2012-ben konferenciát szervezett, amelynek a provokáló What’s the Use of Economics? (Mi értelme a közgazdaságtannak?) címet adta.
E vitáknak egy tanulsága biztosan van; mivel a közgazdaságtan nem tudomány abban az értelemben, ahogy a fizika vagy pláne a matematika az (a vizsgálatokat nem lehet laboratóriumi körülmények között folytatni, tesztelni vagy pláne megismételni), ezért az eredményeit is csak korlátozottan lehet felhasználni a gyakorlati gazdaságpolitika céljaira. Hazai felhasználásra érdemes nyomatékosítani: a hangsúly a korlátozottan szócskán van, komplett őrültségekről nagy biztonsággal lehet tudni, hogy őrültségek. Ám ezeket leszámítva marad a kényelmetlen igazság: a gazdaságpolitika (ahogy a politika egésze) legalább annyira művészet és intuíció, mint tudomány. És hogy sikeres-e, csak utólag és viszonylag hosszú idő alatt derül ki.
