Mit tudunk Erdős Renée-ről? És Ignácz Rózsáról? Oláh Kata dokumentumfilmjének köszönhetően most már a semminél többet.
Okos alkotás, tudja az irodalmi alapszabályt: nem az az érdekes, milyen tollal írt a nagy művész, hanem az, hogy mit. Az első részben kábé azt próbálják bemutatni, miért is mondta Babits, hogy egyszer majd olyan szeretne lenni, mint Erdős Renée. Sipos Balázs irodalomtörténész magyarázza, hogyan is viszonyult például a férfiakhoz az írónő. Menyhért Anna meg azt mondja, sokan túlértékelték Erdőst, és sokan alul… Oláh Katát pont ez érdekli leginkább, hová is kellene elhelyezni irodalmunkban a bemutatott nőket, de a végén nem oda lyukadunk ki, hogy hűha, mekkora nagy jelentőségű alkotók voltak, hanem kikerekedik valami árnyalt kép. Azt már nehezebb megérteni, miért kellett Pető Katát beöltöztetni Erdős Renée-nek, hogy sétálgasson a Duna-parton, és szavaljon. Utóbbival nincs is gond, de az elég furcsa, ahogy a távolba mered, és akkor még jön Harmath Imre, akit pedig Bródy Sándornak öltöztettek, és nagyon mérgesen néz, mert azt kell mutatnia, hogy megromlott a kapcsolata az írónővel. A második részben Török-Illyés Orsolyának jutott a feladat, hogy magára öltse Ignácz Rózsa szerepét.
Róla is hasonló igényességgel beszélnek, nota bene az egyik nyilatkozó szemérmesen még azt is elmondja, hogy Ignácz férfias női író volt. Török-Illyés Orsolya pedig elszavalja Ignácz egyik írását, amelyben arról ír, milyen kegyetlen dolog az írás, kiég tőle az ember. Valamit valamiért, ők kiégnek, mi pedig élvezkedünk.
