Dokumentumfilm

A leggyorsabb

  • Szabó Ádám
  • 2012. augusztus 19.

Film

A leggyorsabb Rossi, Lorenzo, Pedrosa, Stoner - sportrajongóknak sokatmondó névsor, a MotoGP csillagai ők; laikusoknak viszont jó, ha az első név beszédes.

Tudja ezt Mark Neale rendező is - elvégre kis túlzással egész filmes karrierje a motorsport körül forog. A probléma az, hogy mégsem tud mit kezdeni az alapanyaggal. A 2003-as Fasterrel már adott egy korrekt és alapos betekintést a MotoGP világába, de láthatóan nem sok mondanivalóval gazdagodott az elmúlt kilenc évben; a szabályok változtak, versenyzők jöttek-mentek, de Rossi örök - tán ez a sovány tanulság.

Az ambíció viszont nem változott, így a rendező nem tudta eldönteni, hogy A leggyorsabb miről is szóljon: minden idők egyik legeredményesebb versenyzőjéről, Valentino Rossiról, vagy a MotoGP-ről általában. Végül nem szól egyikről sem, sőt semmiről sem, azt viszont Ewan McGregor hangzatos, ámde üres narrálásával teszi. Csapongunk versenyről versenyre, idényről idényre, sőt, néha versenyzőről versenyzőre is, az egész kancakavar viszont alig is érdekes és értelmes. Egy-egy véletlenszerűen választott téma rövid taglalása után felbúg McGregor hangja, és már ugrunk is, rációt, dramaturgiát, mondanivalót hátrahagyva. Ez a féktelen száguldás csak töredezettséget és összeszedetlenséget szül; a balesetekről és halálesetekről szóló, egyébként jobban sikerült szekvencia után egy pillanat múlva már Rossi és vicces, egyedi sisakjai következnek, a show must go on jegyében. Pedig ahogy lenni szokott, Mark Neale filmje is akkor működik, amikor a sport emberi oldalára koncentrál. Az időközben versenybalesetben elhunyt Simoncelli gondolatai az ütközésekről és borulásokról például a jobb pillanatok közé tartoznak, csakúgy, mint Rossi 100 győzelmének felelevenítése. A többi viszont a felszín hatásvadász kapirgálása, közel két órán át.

DVD-n forgalmazza a Universal

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.