Dokumentumfilm

A leggyorsabb

  • Szabó Ádám
  • 2012. augusztus 19.

Film

A leggyorsabb Rossi, Lorenzo, Pedrosa, Stoner - sportrajongóknak sokatmondó névsor, a MotoGP csillagai ők; laikusoknak viszont jó, ha az első név beszédes.

Tudja ezt Mark Neale rendező is - elvégre kis túlzással egész filmes karrierje a motorsport körül forog. A probléma az, hogy mégsem tud mit kezdeni az alapanyaggal. A 2003-as Fasterrel már adott egy korrekt és alapos betekintést a MotoGP világába, de láthatóan nem sok mondanivalóval gazdagodott az elmúlt kilenc évben; a szabályok változtak, versenyzők jöttek-mentek, de Rossi örök - tán ez a sovány tanulság.

Az ambíció viszont nem változott, így a rendező nem tudta eldönteni, hogy A leggyorsabb miről is szóljon: minden idők egyik legeredményesebb versenyzőjéről, Valentino Rossiról, vagy a MotoGP-ről általában. Végül nem szól egyikről sem, sőt semmiről sem, azt viszont Ewan McGregor hangzatos, ámde üres narrálásával teszi. Csapongunk versenyről versenyre, idényről idényre, sőt, néha versenyzőről versenyzőre is, az egész kancakavar viszont alig is érdekes és értelmes. Egy-egy véletlenszerűen választott téma rövid taglalása után felbúg McGregor hangja, és már ugrunk is, rációt, dramaturgiát, mondanivalót hátrahagyva. Ez a féktelen száguldás csak töredezettséget és összeszedetlenséget szül; a balesetekről és halálesetekről szóló, egyébként jobban sikerült szekvencia után egy pillanat múlva már Rossi és vicces, egyedi sisakjai következnek, a show must go on jegyében. Pedig ahogy lenni szokott, Mark Neale filmje is akkor működik, amikor a sport emberi oldalára koncentrál. Az időközben versenybalesetben elhunyt Simoncelli gondolatai az ütközésekről és borulásokról például a jobb pillanatok közé tartoznak, csakúgy, mint Rossi 100 győzelmének felelevenítése. A többi viszont a felszín hatásvadász kapirgálása, közel két órán át.

DVD-n forgalmazza a Universal

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.