Amikor Sztupa és Troché szombat este és vasárnap is diszkóba mentek, sokan csodálkoztak. Csodálkoztak, mert nem tudták, hogy ez az a hét, amikor két vasárnap van. Elmentek szombaton a diszkóba a népek, jól kimulatták magukat, táncoltak inukszakadtáig, aztán vasárnap reggel, délelőtt hazaevickéltek, aludtak, és este, ha össze is kapták magukat, táncolni már nem mentek, mert úgy tudták, hogy másnap hétfő lesz, s menni kell a munkába. De vasárnap lett megint, s nem nyitottak ki sem a vállalatok, sem a hivatalok, amiből sokfelé nagy ribillió támadt. Reggel például dugó volt a fővárosba bevezető utakon is, meg a kifelé vezetőkön is, mert akik az agglomerációból ingázva jöttek korán, azok már szentségelve bumliztak visszafelé, amikor a későbbre járó hivatali dolgozók még csak befelé tartottak. De kalamajkák alakultak ki az állami vállalatok előtt is, mert a dolgozók egyszerűen nem hitték el, hogy ma is munkaszüneti nap van, s féltek, hogy igazolatlan mulasztásnak tekinti a főnökük, hogy nem jelentek meg - egy minisztérium előtt még déltájt is ácsorogtak savanyú képű öltönyös figurák, várva, hátha felengedi őket a portás. Csak Sztupa és Troché aludtak nyugodtan e lidérces órákban, hiszen ők tegnap - az első vasárnap estéjén - is diszkóban voltak, s táncoltak, mint az ördögök. S közben azt is megfigyelték, hogy míg szombaton majd kicsordult a ház, s a helyi erők voltak többségben, vasárnap már jóval levegősebb volt a parkett, jobbára csak turisták járták. A vendéglátósok nem panaszkodtak, nekik fel sem tűnt a dolog, ilyen a rendes üzletmenet. A külföldiek kevesebben vannak, de drágább italokat kérnek. A polgári lakosság jó része kétlelkűnek volt mondható a megismételt vasárnap kérdésében; örültek ugyan a plusz szabadnapnak, de egyöntetűen tartottak tőle, hogy "úgyis le kell dolgozni". Egyeseknek az fájt, hogy a munkába menéssel meg a hazatakarodással elment legalább a fél délelőtt, amit nem ad vissza nekik senki. S azok tábora sem volt kisebb, akik azt sajnálták, ami Sztupának és Trochénak összejött, mert ha tudják, ők is kétszer mehettek volna diszkóba. Mi biztos kétszer néztünk volna tévét.
Pénteken este kilenckor a Film+-on, illetve a Bosszú az Eiger csúcsán c. film kockáin Clint Eastwood előbb megmássza a Jungfraut, aztán a Gnädige Fraut, ami után az Eiger és Mönch már tényleg nem jelent akadályt. Jó lesz viszont sietve megsíelni, mert húsz perc múlva a ViaSat3 indítja a Halott gengsztereket csupa jóarcú világsztárral (Ving Rhames, Forest Whitaker, John Leguizamo, David Caruso és Linda Fiorentino, róla mindjárt be is rakok egy képet).
Szombaton ismét a nagy Clint születésnapját (a száznegyvenegyediket) ünnepeljük, ezúttal - meglepetésre - a ViaSat6-on, este fél tízkor a Joe Kiddel. Persze minden napra találhatnánk egy filmet a maestróval, de ez azért mégis egy Elmore Leonard-adaptáció, amit John Sturges rendezett, és az ifjú Rober Duvall is domborít benne. Veterán persze volt délután is, a Dunán: A nagy Waldo Pepper, a nagy Robert Redforddal.
Vasárnap éjfél előtt az m1-en Bernardo Bertolucci: Oltalmazó ég. Egy remekművű lektűr értő színrevitele. Előtte negyed kilenckor: Büszkeség és balítélet, egy remekmű igyekvő feldolgozása.
Hétfőn James Woods és Michael J. Fox ökörködnek egy jót a Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettőben a Film Manián, kilenctől.
Kedden végre szünet.
Szerdán ismét nagyemberrel hoz össze a sors, sőt, egy egészen kivételes darab akad horgunkra éjfél előtt, már ha előfizetői vagyunk a Cinemaxnak. Nem más jön, mint a Hajts, mondta c. film, Jack Nicholson 1971-es rendezése, a szépséges Karen Blackkel a főszerepben. 1971-ben Jack még nem volt annyira Jack, mint ma, de túl volt már a Szelíd motorosokon és az Öt könnyű darabon, meg több tucat említésre alig is méltó marhaságon. Jó, hogy végül nem lett belőle rendező.
Csütörtökön éjjel lesz az MGM-en egy spagettiwestern 1967-ből. A Sziklák vére azért érdekes, mert Carlo Lizzani rendezte, aki ekkor még szintén nem volt annyira Carlo. Abcúg tévé!
