Film

A magányos dzsesszdobos

Alejandro González Iñárritu: Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)

  • - kg -
  • 2015. február 15.

Film

Biztosan van egy olyan mondás, hogy aki egyszer szuperhőst játszott Hollywoodban, az ne akarjon Raymond Carver-adaptációt rendezni a Broadwayn, főleg ne úgy, hogy közben egy­kori szuperhősénje (Birdman) beszél hozzá, dörgedelmes rosszallással.

Van egy másik mondás, ez is szuperhőstől (Murphy) származik; úgy hangzik, hogy ami elromolhat, az el is romlik, és ha ezt a két igazságot összetesszük, máris megkapjuk az új Iñárritu-film (nem dráma, komédia!) lényegi mondandóját. Még jó, hogy a lényegi mondandó hamar belevész a nagy kulisszák mögötti jövés-menésbe, a premierhez vezető utolsó napok hajmeresztő őrületébe. Business as usual, ahogy mondani szokás, show-business as usual. A főripacsot fejen találja egy zuhanó reflektor, a beugró nagy tehetség, de élesben akar dugni a színpadon, a rendező lánya elvonós és kikapós, a producer beszari és fontoskodó, a dívák díváskodnak, a volt feleség anyáskodik, a kritikus gyilkos kedvű, az újság­írók pedig hol Roland Barthes-idézetekkel jönnek, hol ennél is mélyebb dolgokkal; egyikük azt firtatja, fecskendezte-e magát hősünk malacbébi spermájával (életszerű újságírói kérdés, tényleg). Aki sosem járt a kulisszák mögött, kábé az is így képzelheti, mi zajlik az öltözők földjén: hátul a műszak molyol, elöl

a legmagasabb készültségbe kapcsolnak az egók, business as usual. Egetverő újdonsággal Iñárritu sem gazdagítja a színházi/színészi hátsó fertályokról meglévő tudásunkat, ami viszont saját leleménye a full drámázást immár passénak tartó auteurnak, az egy magányos dzsesszdobos, akit – mint Kinder-tojásba a szuvenírt – valahová e nyüzsgő bagázs mélyére rejtett a rendező. Az ő dobszólójához igazított Iñárritu minden mozgást, mindazt a temérdek, hosszú snittben elkövetett jövés-menést, idegrángást és kreatív gyötrődést, ami a filmjét (nem dráma, komédia!) kiteszi. Minek ide mélyebb értelem, amikor a porondmester oly jó ütemre mozgatja a bolhacirkuszt, hogy az egész trip valami jó kis lilás, tét nélküli, szalonszürreális lebegésben telik. A főszínészek ráadásul egy kicsit önmagukat is játsszák: Michael Keaton a maszkos szuperhősből lett kétségbeesett Broadway-szüzet, Edward Norton pedig az összeférhetetlen, kanos tehetséget. Keatont épp most találta fejen egy Glóbusz (Arany), viszontlátásra az Oscaron.

Az InterCom bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.