Film

A magányos dzsesszdobos

Alejandro González Iñárritu: Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)

  • - kg -
  • 2015. február 15.

Film

Biztosan van egy olyan mondás, hogy aki egyszer szuperhőst játszott Hollywoodban, az ne akarjon Raymond Carver-adaptációt rendezni a Broadwayn, főleg ne úgy, hogy közben egy­kori szuperhősénje (Birdman) beszél hozzá, dörgedelmes rosszallással.

Van egy másik mondás, ez is szuperhőstől (Murphy) származik; úgy hangzik, hogy ami elromolhat, az el is romlik, és ha ezt a két igazságot összetesszük, máris megkapjuk az új Iñárritu-film (nem dráma, komédia!) lényegi mondandóját. Még jó, hogy a lényegi mondandó hamar belevész a nagy kulisszák mögötti jövés-menésbe, a premierhez vezető utolsó napok hajmeresztő őrületébe. Business as usual, ahogy mondani szokás, show-business as usual. A főripacsot fejen találja egy zuhanó reflektor, a beugró nagy tehetség, de élesben akar dugni a színpadon, a rendező lánya elvonós és kikapós, a producer beszari és fontoskodó, a dívák díváskodnak, a volt feleség anyáskodik, a kritikus gyilkos kedvű, az újság­írók pedig hol Roland Barthes-idézetekkel jönnek, hol ennél is mélyebb dolgokkal; egyikük azt firtatja, fecskendezte-e magát hősünk malacbébi spermájával (életszerű újságírói kérdés, tényleg). Aki sosem járt a kulisszák mögött, kábé az is így képzelheti, mi zajlik az öltözők földjén: hátul a műszak molyol, elöl

a legmagasabb készültségbe kapcsolnak az egók, business as usual. Egetverő újdonsággal Iñárritu sem gazdagítja a színházi/színészi hátsó fertályokról meglévő tudásunkat, ami viszont saját leleménye a full drámázást immár passénak tartó auteurnak, az egy magányos dzsesszdobos, akit – mint Kinder-tojásba a szuvenírt – valahová e nyüzsgő bagázs mélyére rejtett a rendező. Az ő dobszólójához igazított Iñárritu minden mozgást, mindazt a temérdek, hosszú snittben elkövetett jövés-menést, idegrángást és kreatív gyötrődést, ami a filmjét (nem dráma, komédia!) kiteszi. Minek ide mélyebb értelem, amikor a porondmester oly jó ütemre mozgatja a bolhacirkuszt, hogy az egész trip valami jó kis lilás, tét nélküli, szalonszürreális lebegésben telik. A főszínészek ráadásul egy kicsit önmagukat is játsszák: Michael Keaton a maszkos szuperhősből lett kétségbeesett Broadway-szüzet, Edward Norton pedig az összeférhetetlen, kanos tehetséget. Keatont épp most találta fejen egy Glóbusz (Arany), viszontlátásra az Oscaron.

Az InterCom bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.