Verzió +

A mi ’89-es nemzedékünk

Film

Hét lengyel fiatal úgy döntött, hogy talán másoknak is érdekes, hogyan keresi helyét a világban a ’89-es generáció. Kézikamerát ragadtak, és közösségi finanszírozás útján készítettek egy homevideó jellegű dokumentumfilmet Wojtek, Ela, Mikołaj, Martyna, Adam, Łukasz és Małgosia történetéről. A „beszélőfejes” interjúszituációk és a már-már mozgalmas személyes epizódok mindegyike izgalmas a maga módján, de egyik-másik olyan őszinte megnyilatkozásokat is tartalmaz, hogy a képsorokat nézve az jut eszünkbe, vajon miért érzékenyül el az a fiú a film egy pontján, vagy miért bizonytalanodik el az a lány, miközben a terveiről beszél? Így marad egy-egy kérdőjel a nagyon személyes sztorik után, de kárpótol a mindennapi jeleneteket bemutató események kreáltság nélküli megjelenítése. Huszonéves fiúk és lányok az élet nagy kérdéseire próbálnak meg választ adni, miközben a film alkotói kísérletet tesznek a szereplők, ha nem is teljes, de részletes bemutatására. Mi teszi boldoggá ezt a nemzedéket, milyen vágyaik és céljaik vannak, milyen elvárások fogalmazódnak meg bennük. Nem kell világmeg­váltó elhatározásokra gondolni, az a szép, hogy ezt a generációt is épp azok az egyszerűségében piszok nehéz – végül is kispolgári – vágyak fűtik, mint a szerelem, a karrier meg az egyéni boldogulás. Csak élni szeretnének, helyüket keresik a „mai világban” az úgynevezett felnőttkor küszöbén, miközben folyton harcolniuk kell, hol a szüleikkel, barátaikkal, szerelmükkel, hol a rendszerrel, a nagybetűs élettel, vagy csak saját magukkal. A tét nem kisebb, mint az álmaik.

Vetítik péntek délelőtt a Toldiban

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.