Verzió +

A mi ’89-es nemzedékünk

Film

Hét lengyel fiatal úgy döntött, hogy talán másoknak is érdekes, hogyan keresi helyét a világban a ’89-es generáció. Kézikamerát ragadtak, és közösségi finanszírozás útján készítettek egy homevideó jellegű dokumentumfilmet Wojtek, Ela, Mikołaj, Martyna, Adam, Łukasz és Małgosia történetéről. A „beszélőfejes” interjúszituációk és a már-már mozgalmas személyes epizódok mindegyike izgalmas a maga módján, de egyik-másik olyan őszinte megnyilatkozásokat is tartalmaz, hogy a képsorokat nézve az jut eszünkbe, vajon miért érzékenyül el az a fiú a film egy pontján, vagy miért bizonytalanodik el az a lány, miközben a terveiről beszél? Így marad egy-egy kérdőjel a nagyon személyes sztorik után, de kárpótol a mindennapi jeleneteket bemutató események kreáltság nélküli megjelenítése. Huszonéves fiúk és lányok az élet nagy kérdéseire próbálnak meg választ adni, miközben a film alkotói kísérletet tesznek a szereplők, ha nem is teljes, de részletes bemutatására. Mi teszi boldoggá ezt a nemzedéket, milyen vágyaik és céljaik vannak, milyen elvárások fogalmazódnak meg bennük. Nem kell világmeg­váltó elhatározásokra gondolni, az a szép, hogy ezt a generációt is épp azok az egyszerűségében piszok nehéz – végül is kispolgári – vágyak fűtik, mint a szerelem, a karrier meg az egyéni boldogulás. Csak élni szeretnének, helyüket keresik a „mai világban” az úgynevezett felnőttkor küszöbén, miközben folyton harcolniuk kell, hol a szüleikkel, barátaikkal, szerelmükkel, hol a rendszerrel, a nagybetűs élettel, vagy csak saját magukkal. A tét nem kisebb, mint az álmaik.

Vetítik péntek délelőtt a Toldiban

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)