Igaz történet alapján – olvashatjuk az elején, hogy aztán két óra múlva a „rövid híreink” stílusban megkapjuk a szükséges információkat. A mikor, hányan, mennyit kérdések most is korrupcióról, megvesztegetésről, öngyilkosságokról szólnak, a rendszer romlott, az emberfaj sárkányfog-vetemény.
A bevezető és a záró felirat közötti rész hivatott e veteménymivoltát kibontani, egy fiatal és ambiciózus ügyész esetén keresztül.
A rendező Tudor Giurgiu, a néző meg előre tudja, hogy mit várhat a fesztiválokon dübörgő, szakdolgozatok és esszék sorát ihlető román újhullámtól. A Miért én? úgy hozza a főbb jellemzőket, mintha tankönyvből olvasná fel: minimalista formanyelv, hosszú snittek és kézikamera, a rendszer ellen esélytelen kisember, málló vakolatú Ká-Európa, a pénz hatalma. Összevont szemöldökök és bozontos szakállak feszülnek egymásnak, amint hősünk a jog és jogosság útvesztőjében tévelyeg. Bukása sem meglepő, és nem csak azért, mert arról a fajta filmről van szó, amelyiknél már az első képkockától tudjuk, hogy ki mire játszik és mi fog történni.
Giurgiu talán kicsit líraibban kémleli az eget, mint megszokhattuk, és közben ugyanúgy becsalogatja nézőjét a jogi sárdobálózással és ügyészi kiskapukkal teli málnásba, mint a sztori a főszereplőjét. Közben viszont dráma, feszültség vagy izgalom szikráját sem képes csiholni a képekből – sokáig olybá tűnik, nem is akar, csak a záróképnél tart igényt némi nézői együttműködésre.
A Miért én? a román film jó párszor megtett köreit futja le újra, csak sokkal gyatrább időeredménnyel.
Forgalmazza az Anjou Lafayette
