Film

A naplemente ragyogása

  • 2018. július 14.

Film

Sok, talán megválaszolhatatlan, ám valóságos kérdés, nemcsak a művészet, az ábrázolás, de egyáltalán a kifejezés, a kommunikáció mibenlétét érintő dilemma merül föl a történetben, amelyben a látását elvesztő fotográfus a vakok számára filmes audiokommentárokat fogalmazó fiatal nőt próbálja rávezetni, hogy a felszínes benyomásokon túl hogyan értse s értesse meg a látványként elé táruló képek, ekként a világ valódi természetét. A film magának az átadásnak, a megformálásnak a kudarcra ítéltségét akarja átadni és megformálni.

Kár, hogy a filozofikus gondolatokhoz egy nézhetetlenségig teátrális formát rendel a forszírozott pátoszhoz más filmjeiben is kínos reflektálatlansággal vonzódó filmrendezőnő. Meglehet, Kavasze Naomi – a világ legnevesebb filmfesztiváljainak állandó meghívottja – sikerének épp ez a mindent eluraló, humortalan melankólia a titka: a nyugati közönség szeret mély értelmű példázatot belelátni az örökké a sírás és az összeomlás határán önmagukkal meg a világ elrontott voltával vívódó hősök látványos szenvedésébe, rejtett tanítást felfedezni a fellengzős banalitásokban, és senkit nem zavar, hogy a felvetett problematika hatásvadász, egyúttal életidegen jelenetekké folyik szét. Áll például a saját életének árnyaival küzdő Hősnő és a már megvakult Hős a tengerparti fény­áradatban, s ekkor a Nagy Fotóművész elhajítja, mit elhajítja: felcsapó zene kíséretében a hullámok közé veti kameráját (amely az ő szíve, mint azt korábban, ugyancsak zenei aláfestéssel, kijelentette). Pofám leszakad.

Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány

Neked ajánljuk