Spielberg legújabb politikai thrillere a nosztalgikus múltba kalauzol bennünket, amikor még vonalas volt a telefon, nyomtatott a sajtó, és elhivatott az újságíró. Olyannyira, hogy akár saját életét, baráti körét, biztonságát is kész volt feláldozni a hiteles tájékoztatás érdekében, s nem kiszolgálni vagy befolyásolni akarta a hatalmat, hanem felelősségvállalásra, a közjó tisztességes szolgálatára kényszeríteni. A feldolgozott eset a Washington Posté, amely minden kormányzati fenyegetés dacára nyilvánosságra hozta a vietnami háborút érintő titkos dokumentumokat.
Az újság érdemei elvitathatatlanok, azonban filmet csinálni abból, hogyan telefonálgatnak egymással fontos emberek, hogyan rágódnak az újságíró felelősségén az érintettek alulvilágított, divatosan ellenfényes szerkesztőségekben, tágas otthonokban és bírósági folyosókon, nos, ez még a zsánerben abszolút rutiniénak számító rendező számára is emberpróbáló feladat. Hiába a bravúros kameramozgatás, a jó tempójú vágás, a karakterüket egytől egyig szakszerűen kidolgozó színészek. A két évvel ezelőtt hasonló problematikát (szerkesztőség a hatalom ellenében) tárgyaló Spotlight (Tom McCarthy filmje) a feszítő dilemmákhoz emberi drámát, meghasonlást és katarzist rendelt – ezt honorálták akkor Oscar-díjjal. Spielbergnél inkább szavalnak. Az elmaszkírozott Tom Hanks konkrétan is belemondja a kamerába, amit a hatalom ellenőrzésének fontosságáról gondolnia kell a nézőnek. Nixonnak csak a hátát látjuk. Messziről nézvést kicsit hasonlít Trumpra.
Forgalmazza a Freeman Film
