„A végére felnőttem” – Saskia Rosendahl

Film

Ma mutatják be a mozik a Lore című ausztrál drámát, amely a Harmadik Birodalom összeomlását követő napok káoszában mutatja egy tömeggyilkos SS-vezető lányának és testvéreinek hosszú menetelését Németországon át. Ez a film kapta idén a Titanic fődíját. A Narancs a húszéves német főszereplőnővel beszélt.


Fotó: Németh Dániel

magyarnarancs.hu: Jelenleg mit forgat Budapesten?

Saskia Rosendahl: Nem árulhatok el róla sokat, talán csak annyit, hogy egy HBO-sorozatban kaptam szerepet, ami pilótákról szól, és Kelet-Berlinben játszódik a hidegháború idején. Ez az első angol nyelvű filmszerepem.

magyarnarancs.hu: Ennyire szereti a háborús témákat?

SR: Érdekel minden olyan történet, amelyet nem írnak meg a tankönyvek, vagy ami nem kötelező tananyagként jutott el hozzám az iskolában. Legjobban a személyes tapasztalatok, élmények, visszaemlékezések foglalkoztatnak.

magyarnarancs.hu: Lore szerepére készülve családi történeteket is kapott a második világháborúról?

SR: A dédnagymamám sorsa kísértetiesen hasonlított Lore menekülésére. Ő el is hagyta Németországot, és csak a háború végén tért vissza.

magyarnarancs.hu: Az ön nemzedéke, a mai huszonévesek számára mit jelent az a kor?

SR: Nem könnyű erre válaszolni. Rengeteget tanulunk róla az iskolában, sokat írnak, beszélnek róla, állandóan jelen van az életünkben. Sajnálatos módon a neonácizmus terjedése miatt is.

magyanarancs.hu: Sokak számára valamiféle etalon Németország a náci múlttal való szembenézésben. Igaznak látja ezt a képet?

SR: Sokan mondják nálunk, hogy minimum két generációnak kell felnőnie ahhoz, hogy a német társadalomban teljes „üzemanyagcsere” mehessen végbe. Szerintem jó jel, hogy az emberek nem felejtenek.

magyarnarancs.hu: Eredetileg táncosnak készült. Miért hagyta abba?

SR: Valóban, négyéves koromtól balettoztam. Fellépéseim is voltak a gyerekbalettel a Hallei Operában. Közben megismerkedtem a tánctanárnőm lányával, aki színészetet tanult, így indultam én is kezdetben a színház felé. Játszottam néhány mellékszerepet, aztán tévés megkereséseket is kaptam, meg egy gyerekfilmben játszottam.

magyarnarancs.hu: Cate Shortland, a Lore rendezője azt nyilatkozta, hogy eleinte nem akarta szerződtetni, mert túl csinosnak találta.

SR: Nekem is mesélte, hogy a fotó alapján nem sokat nézett ki belőlem. Végül a táncnak köszönhetem, hogy elnyertem a bizalmát. Fizikai állóképesség, egyfajta keménység és sok energia kellett a filmbeli megpróbáltatásokhoz. Amúgy az egész olyan hirtelen jött, az én középiskolai angolommal belecsöppentem egy ausztrál stábba, ahol nagyon családias hangulat alakult ki. Vagy két hétig próbáltunk, ami német forgatási viszonylatban luxusnak számít. Engedte, hogy improvizáljak, majdnem mindent ösztönösen csináltam végig. Szinte teljesen tapasztalatlan és rémesen naiv voltam a forgatás elején. A végére felnőttem.

magyarnarancs.hu: Volt valami sajátos felkészülési módszere?

SR: Korabeli dokumentumfilmeket néztem, és olvastam a könyvet, amely alapján a film készült. A rendezőnő évekig írta a forgatókönyvet. Sokat beszélgettem vele. Cate személyesen találkozott Loréval és a húgával, hiszen az ő történetükből született a könyv. Gyakran mondogatta nekem, hogy nem az a dolgunk, hogy mentegessük Lorét vagy elítéljük, hanem hogy megmutassuk a lelki folyamatokat, amiken átmegy az összeroppanásig.

magyarnarancs.hu: Milyennek látja most ezt a személyt?

SR: Nagyon ambivalens figura. Hihetetlenül erős személyiség, aki időnként elveszett is tud lenni. Az egész világ felégett körülötte, egyedül kell helytállnia. Megpróbáltam párhuzamosságokat felfedezni magamban, hogy jobban menjen az elfogadása, de bevallom, alig találtam.

magyarnarancs.hu: El tudná képzelni, hogy egy életre a színészetet választja?

SR: Semmi ilyesmit nem tervezek. De jelenleg szívesen csinálom.

Kritika a filmről, az alapjául szolgáló könyvről, valamint interjú a rendezővel a Magyar Narancs május 2-i számában olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.