Tévésorozat

A zöld íjász

  • Szabó Ádám
  • 2013. március 7.

Film

Egy szuperhős szuperképességek nélkül ma már nem fest furcsán, de ha egy ilyen figuráról szóló műnek nincsen markáns főhőse, az elég nagy hátrányt jelent. Márpedig itt nincs: Stephen Amell tipikus eye candy, édesség minden női szemnek, de ezzel ki is merült minden érdeme; milliomos ficsúr figurája Bruce Wayne és Robin Hood keveréke az előbbi tökössége és az utóbbi népmesei bája nélkül.

A történet kezdetén hajótörést szenved, és öt évre egy elhagyott szigeten reked, ahol teljesen megváltozik. Családja gazdagsága és városa romlása mind apja korrupciós ügyein nyugszik - így a régi életébe visszatérve e hagyaték ellen veszi fel harcot... s kerül mellé nő és természetesen színes bőrű Robin (nem Hood, a másik) is. A nő apja pedig maga a rendőrfelügyelő! S ekkor is csak a bevezető epizódnál tartunk, ahol még mindenki az, aminek látszik - potenciál lenne tehát a sztoriban, annak ellenére is, hogy az alkotók nyilván nem terveznek sokat moralizálni figuráikkal. Sajnos egyéb nemes szándékot sem mutat az első pár epizód: a képregényen alapuló széria szépen felmondja a leckét, ahol kell, összebogozza a szálakat, de semmi több. A tetteknek nincsen súlyuk, a több forrású konfliktus-patronok durrogtatása egyelőre fontosabb, mint bármiféle érzelem kicsiholása a nézőkből vagy épp a szereplőkből. A színészek fásultak, csakúgy, mint a forgatókönyv, és mivel maga a sorozat nem is különösebben vicces, izgalmas vagy látványos, mindez sokszorosan csapódik le. A legfájóbb mégis a stílus és az atmoszféra hiánya.

Péntekenként az RTL Klub műsorán

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.