Tévésorozat

A zöld íjász

  • Szabó Ádám
  • 2013. március 7.

Film

Egy szuperhős szuperképességek nélkül ma már nem fest furcsán, de ha egy ilyen figuráról szóló műnek nincsen markáns főhőse, az elég nagy hátrányt jelent. Márpedig itt nincs: Stephen Amell tipikus eye candy, édesség minden női szemnek, de ezzel ki is merült minden érdeme; milliomos ficsúr figurája Bruce Wayne és Robin Hood keveréke az előbbi tökössége és az utóbbi népmesei bája nélkül.

A történet kezdetén hajótörést szenved, és öt évre egy elhagyott szigeten reked, ahol teljesen megváltozik. Családja gazdagsága és városa romlása mind apja korrupciós ügyein nyugszik - így a régi életébe visszatérve e hagyaték ellen veszi fel harcot... s kerül mellé nő és természetesen színes bőrű Robin (nem Hood, a másik) is. A nő apja pedig maga a rendőrfelügyelő! S ekkor is csak a bevezető epizódnál tartunk, ahol még mindenki az, aminek látszik - potenciál lenne tehát a sztoriban, annak ellenére is, hogy az alkotók nyilván nem terveznek sokat moralizálni figuráikkal. Sajnos egyéb nemes szándékot sem mutat az első pár epizód: a képregényen alapuló széria szépen felmondja a leckét, ahol kell, összebogozza a szálakat, de semmi több. A tetteknek nincsen súlyuk, a több forrású konfliktus-patronok durrogtatása egyelőre fontosabb, mint bármiféle érzelem kicsiholása a nézőkből vagy épp a szereplőkből. A színészek fásultak, csakúgy, mint a forgatókönyv, és mivel maga a sorozat nem is különösebben vicces, izgalmas vagy látványos, mindez sokszorosan csapódik le. A legfájóbb mégis a stílus és az atmoszféra hiánya.

Péntekenként az RTL Klub műsorán

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.