Magyar Narancs: Tudatos döntés volt, hogy dobos lett belőled?
Style Scott: Egyáltalán nem. A családomtól másféle örökséget kaptam. Anyám zongorázott és énekelt, a nagyapám elég jól gitározott, engem meg táncra ösztökéltek, született tehetségnek tartottak. Az első hangszerem a gitár volt, tizennyolc éves koromban. Akkoriban Jamaica északi partján virágzott a turistaipar. Rengeteg zenész utazott fel hétvégekre egy kis kereset reményében. Legelőször abban a hotelban ültem dob mögé, ahol én is játszottam. Amikor a zenekar lelépett, elkezdtem próbálgatni. Ösztönösen. Születésemtől fogva a ritmusban élek. Állandóan vertem az ütemet, lehetett az tejesköcsög, kanál vagy bármi más.
MN: Hogyan lett vége a vendéglátózásnak?
SS: Bevonultam.
MN: Összefért a rasta hit a katonasággal?
SS: Nem volt más alternatíva. Egyrészt visszaesett az idegenforgalom, így befuccsolt a szállodaipar. Másrészt mindent megtettem, hogy zenélhessek. Jött egy barátom, és bevitt a seregbe zenésznek. Nincs bennem militarista szellem, de jó emlékeim vannak abból a hat évből.
MN: Nehezen győznél meg a mundér szépségéről.
SS: A mienk nem egy elitalakulat volt. Egy jamaicaitól különben is távol esik a katonai fegyelem. Én úgy fogtam fel, mint biztos megélhetést, ingyenes dobkurzust, állandó próbalehetőséggel.
MN: Egy zenetanár ismerősöm szerint lehetetlen a dobolásodat utánozni.
SS: Azt érezheti, amit nem talált meg a tankönyvekben. Az eredetit, a lényegit. De nem lehetetlen így játszani, én is hosszú évek munkájával jutottam idáig.
MN: Ez nem magyarázat a titokra.
SS: Bennem van minden ütem. És amint a bensőmre bízom magam, működni kezd a dolog. A lélek minden ritmusra emlékszik.
MN: Azt mondják, az On-U Sound kiadó berkében ti testesítettétek meg először a modern technológiát.
SS: Én sem tudok másról. A módszer, amit "elfogott hangnak" neveztünk, az ős-sampler volt tulajdonképpen. Fel tudtunk így használni egy-két másodpercnyi digitálisan rögzített anyagot. Ezt persze már rég meghaladta az idő. Manapság is próbálunk alkalmazni minden újítást, ami elérhető. Van egy-két igazi high-tech cuccunk, ezeket Adrian (Sherwood, az On-U-vezér - a szerk.) szerzi. Az utolsó lemezt már az ő házában mastereltük, nem a stúdióban. Van olyan technológiájuk Londonban, hogy nem kell jelen lennem a felvételnél. Maradhatok Jamaicában, feljátszhatom az ottani stúdióban, ők meg telefonvonalon keresztül rögzítik.
MN: Régebben a Kingstonban felvett anyagokat postáztad. Ennyire megbíztál Sherwood keverésében?
SS: Tudod, Isten nem nyilvánul meg mindennap az emberben. Száz százalékig csak a mindenhatóban bízhatok. Adriant nagyon régóta ismerem, és tudom, hogy "nagy embernek" tart, mégse mondanám, hogy ő a legkedvesebb a világon. Tudom, hogy bosszantja például a cégem. Sokfelől hallom, hogy az On-U olyan, mint egy multi kiadó, de valójában kis független cégként sem funkcionált megfelelően. Ezért hoztam létre a Lion & Rootst.
MN: Nem az On-U tette mindezt lehetővé?
SS: Én alapoztam meg az egészet. Minden az én bandámmal, a Roots Radicsszel kezdődött. Én szedtem össze azt a pár embert, én találtam ki a hangzást.
MN: És a Tackhead, aztán Gary Clail, Mark Stewart, Little Annie?
SS: Õk már később jöttek. Sherwood egyértelműen a reggae-vel alapozta meg a hírnevét. Mindaz, amit az On-U eleinte csinált, rajtam keresztül jött. Sherwood nem zenész, hanem mérnök. Tudja, hogyan kell számolni, és rettentő jó időérzéke van. Ha odateszed a keverőpult mögé, szétmixeli az agyad. De arra nem kérném, hogy élőben mixeljen. Az általa kevert koncertekkel mindig fenntartásaim voltak. Azokból sose lett koncertlemez. Õ nem elég fegyelmezett, kihúz valamit, vagy elteker egy gombot, aztán elfelejti visszaállítani. De a stúdióban zseniális. Odaadok neki egy alapanyagot, és gyakran úgy adja vissza, hogy nem akarok hinni a fülemnek. Óriási felfedező.
MN: Az derül ki a szavaidból, hogy nem vagy igazán elégedett a neked jutott hírnévvel.
SS: A tiszteletet hiányolom, nem a hírnevet. Nem szoktam recenziókat olvasni, de az feltűnt, hogy az On-U Sound mellett mindig csak Adrian neve van kiemelve. Az enyém meg legfeljebb zárójelben. Folyton azt hallom, Style Scott, aki az On-U Sounddal dolgozik, és nem azt, hogy Style Scott, aki az On-U Soundot megteremtette. Erre az évek múlásával rámehet egy barátság. De ezzel együtt nagy része van Adriannek abban, hogy a mai szintre emelte a kiadót.
MN: Most miért várod, hogy dobosként előtérbe kerüljön a személyed? Amikor az Israel Vibrationt vagy Bunny Wailert kísérted, nem hiányzott?
SS: Bunny Wailernek összehoztam két Grammyt. A jamaicaiak nagyon jól tudják, mit érek. Az ország legfontosabb zenekarát vezettem, amikor Angliába mentem. Egy énekes félkarú óriás zenekar nélkül. Hallgasd csak meg Bunnyt a capella.
MN: Van kedvenc reggae-énekesed?
SS: Nem lehet őket összehasonlítani, mégis, Gregory Isaacs áll hozzám a legközelebb. Teljesen egyedi a stílusa. Nagyon rég volt, amikor kísértem, de ha összeállnánk újra, hidd el, mi lennénk a legnagyobb audioélmény a földön. Nem számítva Bob Marleyt.
MN: Isaacs a legutóbbi lemeze kivételével több felejthetőt is csinált az utóbbi tíz évben.
SS: Tudom. Ilyen, amikor szétesnek a dolgok.
MN: Kicsit mintha te is megcsúsztál volna.
SS: Nézd, úton töltöttem az egész életemet. Megbecsült zenész lehettem volna Jamaicában, de többre akartam vinni. Most úgy néz ki, hogy a család etetése érdekében turnéznom kell. Nagyon hiányoznak a gyerekek, de most táplálék formájában adom nekik a szeretetet. Talán az új lemezből lesz egy kis bevétele a cégemnek. Nekem nem volt lehetőségem felsőbb iskolába járni, a gyerekeimnek jobb körülményeket szeretnék biztosítani. És ha összejön annyi pénz, építek egy stúdiót Kingstonban, saját produkciós irodával, hogy esélyt adhassak egy csomó tehetséges, munka nélküli zenésznek. Ismerek sok nagyszívű embert, akinek megvan az ambíciója, de nincs lehetősége, hogy adjon. Csak úgy segíthetünk másokon, ha előbb magunkon segítünk.
Bognár Tamás
